2020. április 2. csütörtök
Áron

Algaszendvics a jövő?

2018. október 10., 12:00
Algaszendvics a jövő?

Sok tanulmány szólt már arról, hogy az emberiség a növekedésének köszönhetően előbb vagy utóbb ki fog fogyni az élelmiszerből. Ez azt jelenti, hogy alternatív lehetőségeket kell találni, méghozzá gyorsan.

Elfogyna az étel?

Nem egészen erről van szó. A problémának csak egy része, hogy nem lesz elegendő élelmiszer. A termeléshez újabb területeket kell mezőgazdasági művelés alá vonni, ami erdőirtással jár. a föld azonban nem bírj az intenzív termelést, így az élelmiszerek beltartalma jelentősen csökken, ahogyan csökkent eddig is (jelenleg kb. a fele az 50 évvel ezelőttinek). Így a tápanyagigény kielégítésére többet kell enni. A húsevés ráadásul további gondokat is felvet, jelesül a metán kibocsátást illetve a vízfelhasználást, ami már a mezőgazdaságban is gond.

kép: beachhouserehabcenter.com

Olyan alternatíva kell tehát, ami eleddig nem igazán volt jelen a mindennapjainkban, vagy inkább nem tudtunk róla. Az alga jelentheti a kiutat, hiszen amellett, hogy tápláló, már egy ideje esszük, még akkor is, ha nem is tudunk róla, és egyelőre komoly következmények nélkül.

Az algában a jövő?

Miért olyan jó az alga? Mert nagyon gyorsan nő, és kevés nyersanyagot használ fel a szűkös készletekből – írja a science.howstuffworks.com. ráadásul sós víz kell a termesztéséhez, nem édes, így az ivóvízkészleteket sem érinti. Mindemellett pedig már évek óta esszük, csak lehet, hogy nem tudunk róla.

Persze nem a feltekert zöld algára kell gondolni, hanem élelmiszeripari felhasználásra. Az alga 40%-a fehérje, így azt megtalálhatjuk a különböző fehérjeporokban is, bár főleg az állati takarmányban van jelen. Felhasználása olyan egyszerű, akár a szójáé, ami azonban nem olyan egészséges, mint hittük, hiszen ha sokat eszük belőle, erősen beleszólhat a hormonháztartásunkba. Ennek oka, hogy az ösztrogénhez nagyon hasonló anyagot tartalmaz, amit a testünk homonként ismer fel. Ez a példa jól mutatja, hogy még messze vagyunk attól, hogy az alga a mindennapi étkezéseink része lehessen, de erre tartunk.

kép: courses.lumenlearning.com

Finom?

Mivel főleg ipari felhasználásban foglalkoznak vele, így ez a kérdés nem igazán értelmezhető, íze nem játszik szerepet az élelmiszerekben. Az alga tápláló, egészséges, és kicsit sem büdös, ahogyan azt sokan gondolják. Nem valószínű, hogy a közeljövőben olyan szendvicsekkel találkozunk majd, ahol a saláta helyett egy kis alga gondoskodik a zöldség szerepéről, de tény, hogy nagy lehetőségek vannak benne. Gondoljunk csak azokra a „húskészítményekre”, melyek egyelőre kísérleti fázisban vannak, és állati fehérjét nem tartalmaznak, vagy akár egy olyan jövőben is megállhatja a helyét ez a növény, ahol az étkezés kapszulák formájában történik.

lead kép: naturalwayblog.com