Április 19. Péntek, Emma

A WHO ajánlások változtak, Budapest levegőjének minősége is komolyan javításra szorul

Itthon
2023. március 05. 11:00
null

Hogy milyen hatással van a légszennyezettség a környezetre azt nagyon sokáig lehetne sorolni. Hogy ezen belül ránk, emberekre milyen hatást gyakorol az, hogy mérgekkel pumpáljuk tele a levegőt, amit beszívunk szintén akár több külön cikket is megtöltene, hiszen a légzőszervi megbetegedésektől kezdve a szív és érrendszeri problémákon át egészen a meddőség jelentkezéséig számos ponton rombolja a szervezetünket.

Most pedig a WHO ajánlásai alapján egy új “kliens” egy új mumus is megmutatkozik, ez pedig a nitrogén-dioxid. Ez az anyag nem most vált mérgezővé, ám az egészségügyi hatásokat vizsgálva a WHO 2021-ben frissítette a szintjére tett ajánlásokat (ezek az ajánlások ugyanis nem kötelező érvényűek, de iránymutatásnak mindenképpen érdemes használni őket).

Ennek megfelelően pedig fővárosunk igencsak rossz helyzetben van. 2019-ben az Európai Zöld-megállapodásban 40 mikrogrammos éves átlagot határoztak meg az NO2 szintjére, ezt a WHO most “némileg módosította. A napi, vagyis 24 órás átlagot 25 mikrogramm/köbméterben húzta meg, míg az éves átlag 10 mikrogramm/köbméter lett.

Ez pedig azt jelenti, hogy a hazai városok,különösképpen a főváros lebegője az ajánlások alapján kicsit sem jó minőségű. Kevés vigasz, de szinte valamennyi európai főváros hasonlóképpen járt, vagyis az NO2 kibocsátások visszafogásával kapcsolatos lépések is sürgetőbbé váltak.

képek és lead kép: shutterstock

WHOveszélylevegővárosméregszennyezés