Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

A világ legvékonyabb napelemcellája is elkészült - de a termelése még nem az igazi

Éghajlat
2022. március 20. 08:00
null

Napelemek tekintetében a fejlesztések folyamatosak, és alapvetően két formációt érintenek. Ezek közül az egyik a perovszkit kristályos napelem, melynek jövője fényesen csillogó lehet, ha néhány problémát át lehet hidalni. A perovszkit napelemek előállítása olcsóbb, így az iparnak és a felhasználóknak is jobb.

Sajnos azonban a teljesítményük egyelőre bőven elmarad a kívánalmaktól. Ezen dolgoznak a tudósok, és egyre jobb eredményeket is sikerül elérniük. Egy francia-amerikai kutatócsoportnak sikerült kifejlesztenie az eddigi legvékonyabb perovszkit fotovolatikus cellát, melynek már a teljesítménye is érdekes lehet.

A cella egy ólom és egy jodidréteg közé létrehozott szerves kationokból álló réteg, mely így egy úgynevezett 2D cellát alkot. A vizsgálatok során kiderült, hogy a perovszkit a napsugárzás hatására összehúzódik. Ez a mozgás nem olyan nagy, hosszában a változás 0,4%, magasságban pedig 1%-de ahhoz elegendő, hogy ennek hatására rendkívüli mértékben növekedjen meg az elektronáramlás.

A 2D cellák problémája, hogy sajnos teljesítményük nem teszi őket alkalmassá arra, hogy például a tetőkre telepítve termeljenek energiát. Előnyük azonban az, hogy olcsóbbak és lényegesen tartósabbak is a hagyományos celláknál.

A kutatócsoportnak a perovszkit összehúzódását kihasználva sikerült az elkészített cella hatékonyságát 18,3%-ra emelni. Persze még ez sem valami jó, hiszen ez laboratóriumi érték, de sokkal jobb, mint amit eddig sikerült elérni, és a kutatók úgy vélik, tovább is tudják növelni a hatékonyságot. Ez jó hír lehet a piaci árakat tekintve, de sajnos egyelőre még várni kell arra, hogy az igazi áttörést, az igazán hatékony termelést képesek legyenek elérni a szakemberek.

képek és lead kép: shutterstock

napeélemklímateljesítményperovszkitanyagvastagság