Április 19. Péntek, Emma

A katalán elsüllyeszett templom kiszáradva mered az égre a rendkívüli aszály szimbólumaként

Világidőjárás
2023. április 09. 11:00
null

Az aszály réme idehaza egyelőre aludni tért, de ez nem igaz Európa minden területére. Spanyolországban például a helyzet nem ilyen rózsás, Katalóniában pedig egyenesen tragikus, és ebben bizony könyékig benne van a klímakatasztrófa is.

Európa ugyanis két és félszer jobban érzi a klímaváltozás hatásait, mint a többi régió, így Katalónia esete sajnos nem lesz egyedülálló. Létezik egy víztározó a területen, mely Barcelona és az északi területek vízellátásáért felel. Ez a Sau-víztározó, melynek létrehozásához egy templomot is elsüllyesztettek.

Az ikonikus épületről sok fotó készült a víz alatt, most azonban kilátszik a vízből. Sőt, ez nem is igazán jó szó, hiszen a Sant Romà de Sau templom több méterrel emelkedik ki a vízből, kiszáradt, porzó talajjal körülvéve. A víztározóban tenyésztett halakat pedig igyekeznek mielőbb kitermelni, hiszen nemsokára megfulladnak.

A tárolóban lévő víz ugyanis már csak 8%-nyi, azaz nemsokára iszappal keveredik, így pedig használhatatlanná lesz. A vizét így másik tározóba igyekeznek vezetni. A Katalán vezetés már most jelentős vízkorlátozásokat léptetett életbe, mely a mezőgazdaságot és az ipart érinti, és ígéretük szerint idén több megszorítás már nem lesz. Ugyanakkor tisztában vannak vele, hogy a nyár, és a turistaszezon óriási nyomás alá helyezi majd a vízkészleteket, így kénytelenek felkészülni a legrosszabbra is.

képek és lead kép: shutterstock

vízaszályveszélyszárazságSpanyolország