Április 16. Kedd, Csongor

A héten már 10-11 fok is lehet

Előrejelzés
2023. február 12. 18:00
null

Hétfőn areggeli ködfoltok feloszlása után változóan (réteg)felhős időre számíthatunk, inkább csak pár órás napsütés lehet. Elszórtan szitálás, kisebb eső előfordulhat. 4 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. Az északnyugati szél néha megélénkül.

Kedden délelőtt inkább ködfelhős, párás időnk lesz, majd délután északkelet felől csökken a felhőzet, a Dunától keletre már többórás napsütés is lehet. Az északi szél megélénkül. Reggel 0 fok körül, délután 5 és 10 fok között várható a hőmérséklet.

Szerdán és csütörtökön az ország nagyobbik részén rétegfelhős időre van kilátás, azonban máshol naposra fordul az idő. Szitálás bárhol előfordulhat. 5 és 11 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.

Pénteken erősen felhős lesz az ég, és elszórtan kisebb eső, záporeső is kialakulhat. Az északnyugati szél megerősödik. Marad az 5-10 fokos maximum.

(kép: Zsolt foto)

napsütésenyhepárarétegfelhősnaposfelhősködenyhülés