Április 20. Szombat, Tivadar

A gépjárművek által kibocsátott szennyezőanyagok károsabbak, mint gondolnánk

Érdekesség
2020. március 22. 11:00
null

Az egészségügyi világszervezet a PM 2.5-nél (szálló por, erősen szabályozott) is kisebb ultra finom részecskéket (nano skálán terjed) nem szabályozza megfelelően, annak ellenére sem, hogy sokan sokkal veszélyesebbnek gondolják, mint az előbb említett erősen egészségkárosító szálló port.

seekpng.com

Kutatók egy csoportja megállapította, hogy az autók szennyezőanyag kibocsátása kulcsfontosságú tényező a részecskék létrehozásában, ezzel együtt pedig jelentős problémát jelenthet a legtöbb városi területen. Az ultra finom részecskék kis méretük miatt könnyen behatolnak az emberi tüdőbe, majd lerakodásuk után behatolnak a szövetekbe vagy közvetlenül felszívódnak a véráramba, de egyes kutatások szerint a szaglóideg mentén akár az agyba is eljuthatnak. A szervezetből való eltávolítások nagyon nehéz és körülményes. Egy tavaly publikált tanulmányba egy csoport iskolás gyerek vérnyomás emelkedésével hozták összefüggésbe az ultra finom részecskék jelenlétét.

safe-welding.com

Egy viszonylag tiszta levegőjű környezetben számuk körülbelül 3 000 db/cm3, egy forgalmasabb budapesti úton 30 000 – 60 000 db/cm3, extrémebb esetekben pedig akár az 500000 db/cm3 is elérheti. A részecskék elenyésző tömege miatt még ez a szám sem éri el az egészségügyi határértéket.

uitp.org

Megfelelő szabályozásuk hiányában magas koncentrációban jelen lehetnek a városi területeken, az autópályákon és a zsúfolt utak közelében is, mivel a kipufogócsőből származó aromás szénhidrogének képezik ezeket az ultra finom részecskéket. Igaz sokkal kisebb koncentrációban, de belterekben is megjelenhet, elsősorban a nyomtatók toneréből, kéményrepedésekből és a faxok működőséből eredően.

A szintén káros PM 2.5 koncentrációt világ szinten korlátozzák, viszont e részecske alacsony értékének következtében sokkal hatékonyabban jön létre az ultra finom részecske, így a legmegfelelőbb eset az lenne, ha a két részecske típust egyszerre mérnék és korlátoznák. Addig pedig még a szabályozás nem következik be, az elektromos autót használó emberek segíthetnek a legtöbbet. Ez viszont jelentős változást csak évek múltán eredményezhet annak függvényében, hogy több mint egy milliárd autóból kevesebb, mint 1 % elektromos autó.

lead kép: businessworld.in

légkörszennyezőporegészségkárosodás