Március 29. Péntek, Auguszta

66 tonnányi emberi fekália veszélyezteti a hegyet és az ott élőket

Éghajlat
2019. április 04. 16:00
null

A gleccserek olvadása bizony mindenhol komoly gondokat okoz, ahol jelen vannak. És ezek nem csak a sarkok, hanem a kifejezetten magas hegyek is, melyeknek egy része már az örök hó birodalmába nyúlik. Nos, ez a birodalom sajnos egyre és egyre kisebb, és olyan dolgokat tár fel, amiket nagyon nem szeretnénk.

Hegyek és hegymászók

Tudjuk, hogy a hegymászás egy kifejezetten veszélyes sport, mely komoly felkészülést igényel, és még a legedzettebbek is követnek el halálos hibákat. Nemrégiben írtunk is arról, hogy a gleccserolvadás a Himalájában, pontosabban a Mount Everesten is gondokat okoz, hiszen holttestek olvadnak ki a hó és jég fogságából, ami kegyeleti kérdéseket is felvet, de fertőzésveszély is felléphet.

kép:en.wikipedia.org

A hegymászók sokszor olyan magasságokba jutnak, ahol csak azokat a dolgokat csinálják meg, amiket muszáj. Ez nem is csoda, hiszen az oxigén kevés, és hatalmas, akár több 10 kilós hátizsákokat is magukkal cipelnek, benne a legszükségesebb felszerelésekkel. Ennek köszönhetően a halottak lehozatala hatalmas kihívást jelent. De még az is gondot okoz, hogy apróbb dolgokat magukkal vigyenek visszafelé a túrán.

Denali

Észak-Amerika legmagasabb hegye, a Denali is megsínyli azt a gyakorlatot, melyet a hegymászók sok helyen követnek. A hátrahagyott dolog jelen esetben hál’ Istennek, nem a szemetet takarja, hanem az emberi ürüléket. Hiszen az emésztés a hegyen is dolgozik, és a terméket ott is hagyják, ahol az készült.

Az azonos nevű nemzeti park vezetése pedig aggódik a hegyen lévő, körülbelül 66 tonnányi fekália miatt, mivel annak jelentős része azon a területen van, melyet az olvadás érint. A fagy eltűnése pedig nem csak azt jelenti, hogy a produktum bűzlik, hanem a benne rejlő veszélyes baktériumok, mint az E. coli újra élednek, komoly veszélyt generálva ezzel.

kép:biocote.com

A vezetés éppen ezért bevezeti a Csomolungmán már jó ideje működő rendszert, és 14000 lábig tartó területeken csak egyfajta biológiailag lebomló zacskóba lehet elvégezni a nagydolgot, melyet utána a hegymászóknak magukkal kell vinni, és a megfelelő helyen, a fertőzés veszélye nélkül kell tőle megszabadulniuk. Szerencsére a hegymászó szervezetek üdvözlik a rendelkezést, hiszen számukra is fontos, hogy a hegy tiszta és mászható maradhasson.

lead kép:en.wikipedia.org

fertőzésgleccserhegyemberéletolvadás