Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

6 év - ennyi idő alatt megtérülne, ha a világ 100%-ban átállna a megújuló energiatermelésre

Éghajlat
2022. augusztus 15. 11:00
null

Nagyon sokszor írtuk már le a riasztó számokat, melyek megmutatják, mennyi ideje is van az emberiségnek a pusztulás előtt, az olyan, visszafordíthatatlan folyamatok elindulása előtt, melyeket a fosszilis energiahordozókhoz való ragaszkodás miatt leszünk kénytelenek átélni. A vezetők pedig nem igyekeznek eléggé a tiszta energiára való átállásban, mert az költséges, kiszámíthatatlan és nem éri meg - legalábbis most még.

A Stanford Egyetem építő- és környezetmérnöki professzora és a Stanford University Atmosphere/Energy Program igazgatója, Mark Z. Jacobson professzor vezetésével napvilágot látott egy tanulmány, ami döbbenetes állításokat tartalmaz, melyek azonban alátámasztottak, statisztikai adatok milliárdjait veszik alapul, és neves tudósok állnak mögötte. Hogy mit állít a tanulmány? Hogy képesek vagyunk a megújulókra való átállásra.

Mit képesek vagyunk, meg is éri a beruházás? Persze ez nem olcsó, hiszen mai árfolyamon mintegy 61 500 milliárd dollárt emésztene fel, de a tanulmány rámutat arra is, hogy a befektetés megtérülési ideje mindössze 6(!) év. Ez pedig elképesztően jónak számít, főleg, ha a nyereséget nézzük. Hogy miből jött ki a megtérülési idő?

A tanulmányban a már most is meglévő rendszerekkel számoltak, vagyis nem kell hozzá nagy fejlesztés, tudóscsapat vagy hasonlók, csak akarat. A rendszer átállítása és teljes stabilitása is megoldható, és ehhez nem is kell 4 óránál hosszabb ideig energiát tárolni képes akkumulátor, ami ugye nem egy beszerezhetetlen alkatrész. De mi adja a megtérülést?

Nos, a fosszilis energiatermelésnél már maga az energia megtermelése is energiabefektetéssel jár, nem is kevéssel. Ha ezt kiiktatjuk – vagyis nem kell szállítmányozni az energiahordozókat, nem kell a termelő egységek működtetéséhez használt energiával számolni, stb. - akkor az átállástól máris 56%-kal csökkenne, ami brutálisan magas szám. Ez a végfelhasználói árakban azonnali 56,4%-os költségcsökkenést eredményezne, a magánfelhasználók esetében pedig 62,7%-kal csökkenne az ár. Így a magánfelhasználók éves energiaköltsége 17 800 milliárd dollárról 6600 milliárd dollárra csökkenne - ez adja ki a megtérülési időt, de ebben az esetben a tiszta energiák környezetvédelemre, környezeti katasztrófákra vagy egészségügyre gyakorolt pozitív hatásaival még csak nem is számoltunk.

képek és lead kép: shutterstock

pénzfosszilisFöldidőemberenergiazöld