Április 20. Szombat, Tivadar

3,6°C volt hajnalban

Itthon
2021. augusztus 28. 08:00
null

Szeretünk jókat zsörtölődni azon, hogy már megint milyen az időjárás. Bár tisztában vagyunk azzal, hogy a szélsőségeket magunknak is köszönhetjük, ez senkit nem akadályoz meg abban, hogy a közösségi oldalakon adjon hangot nemtetszésének.

Ha nyár van, akkor túl meleg, ha meg tél, akkor túl hideg. Esik, fúj a szél, köd van, éppen mi az, amibe bele lehet kötni. Ám néhány esetben azért érthető az emberek nemszeretem hozzáállása, ahogyan most is. Hiszen pár napja még tombolt a nyár, most meg kifejezetten hideg van.

kép: physicsworld.com

Amíg nem nézünk rá a meteorológiai adatokra, addig csak sejtjük, hogy augusztushoz képest erősen cidri van, ha rápillantunk, akkor döbbenten tapasztaljuk, hogy mennyire. Kakucs településen ugyanis hajnalban 3,6°C-ot regisztráltak a műszerek, ami már egy icipicit sem tekinthető egy kellemes nyári estének.

Ráadásul azt is hozzá kell tenni, hogy ez az adat 2 méteres magasságban mérhető. Ami azt jelenti, hogy a földfelszínen egyes helyeken még a fagy is megjelent, augusztus végén. Tény, hogy nem ez az első ilyen eset, hiszen a leghidegebbet ezen a napon 1980-ban mérték, akkor 2°C volt, de akkor is bőven van okunk egy kis zúgolódásra.

kép: webmd.com

Sajnos a következő napokban sem lesz sokkal jobb a helyzet, de ha már érkezik az ősz, akkor lehet számítani arra is, hogy jön az indián nyár, vagy a vénasszonyok nyara, ami azért tartogat még kellemes napokat, amikor a pulóver is soknak tűnik majd magunkon.

kép: spectrumnews1.com

lead kép: nesglobal.net

klímatélreggelhidegembernyár