Április 19. Péntek, Emma

32 ezer egyed - ennyi koala maradt a világon

Zöld zóna
2021. szeptember 27. 08:00
null

A koalákkal kapcsolatban sajnos egyre többször röppenek fel a hírek, miszerint a kihalás szélére sodródtak. Az Ausztrál állam 2016-ban becsülte fel a területén szabadon élő koalák számát, akkor 330 ezer egyedről szóltak a jelentések. Azonban ennek a számnak köze sincsen a valósághoz.

Mennyien vannak?

Az AKF, vagyis az Ausztrál Koalaalapítvány szerint a kormány nagyjából tízszeresen becsüli túl ezeknek a kis lényeknek az állományát, ami a koalákra nézve bizony végzetes hiba. A faj egyszer már a kihalás szélére sodródott. Akkor, nagyjából 100 évvel ezelőtt a szőrmekereskedelem tette padlóra az állományt, és most is az ember keze van a dologban.

kép: bbc

Az élőhelyek jelentős zsugorodása a mezőgazdaság és az építkezések miatt nagyon sok koala életét követeli. De komolyan tizedeli az állományt a hatalmas szárazság és az ivóvíz hiánya is. Mindezek mellé pedig számolni kell a 20019-2020-as “fekete nyár” hatásaival is, amikor is az irdatlan méreteket öltő erdőtüzekben a szakemberek szerint nagyjából 60 000 egyed veszhetett oda.

Mindezen események és hatások együttesen eredményezték azt, hogy az AKF kutatói a mostani vadon élő koalák populációját körülbelül 32 000 egyedre becsülik. Ez pedig borzalmasan alacsony szám.

Védelem

Ez az állat Ausztrália egyik jelképe, hiszen a szigetállamon kívül sehol sem él vadon ez az erszényes. Védelme pedig kiemelt jelentőségű, éppen ezért az AKF a civilek segítségét kéri.

kép: Istock

A felméréseik alapján Ausztrália 128 választókerületéből 47-ben már most eltűnt ez az állat. Holott mind a 47 említett kerület letette voksát az állatok védelme mellett. Az alapítvány most a Koala Protection Act, vagyis a koalavédelmi törvény hatályba lépését sürgeti. Ha ez megvalósul, akkor Ausztrália történetében a valaha elért legnagyobb védelmi szintet biztosíthatják a koalák számára.

lead kép: Getty

állatkihaláskoalabolygóemberélet