Április 20. Szombat, Tivadar

24 óra alatt több, mint egy hónapnyi eső esett Dél-Koreában

Világidőjárás
2020. július 18. 08:00
null

Ázsiai régió számára a mostani esős évszak nem a legkellemesebb és nem is a legbékésebb időszak, ahogyan azt Kína és India példáján keresztül is láthatjuk. Most Dél-Korea volt kénytelen egy igen heves esőzéssel szembenézni, mely sajnos halálos áldozatokat is követelt.

kép: floodlist.com

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan hány ember életét oltotta ki a villámáradás, de az már most is biztosan látszik, hogy az anyagi kár tetemes. A hatóságok azonban semmibiztosatnem tudnak még mondani, hiszen az áradás még nem vonult le, a mentési munkálatok pedig még javában tartanak.

Alapvetően nem okozna ekkora gondot még egy hevesebb esőzés sem, de most csupán 24 óra alatt lezúdult 277 mm eső, ami több, mint a teljes július hónapra jellemző csapadékmennyiség (241 mm).

kép: floodlist.com

Az áradás sárlavinákat is indított, elérte az autópályákat, a folyók kiléptek medrükből. Ezek együttesen okozzák azt, hogy a mentésifolyamatokkifejezetten nehezen működnek, ráadásul a helyi meteorológiai szervezet felhívja a figyelmet arra, hogy sajnos az elkövetkező időszakban hasonló felhőszakadásokra kell számítani.

lead kép: floodlist.com

vízviharesőemberhalálélet