Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

2030-ra a tengerparti nagyvárosok komoly gondban lehetnek a tengerszint emelkedés és a talaj süllyedése miatt

Világidőjárás
2022. október 03. 14:00
null

A klímaváltozás egyik velejárója, hogy a jégsapkák olvadnak, ezzel pedig jelentős mennyiségű víz kerül az óceánokba. Ugyancsak a klíma melegedése okozza azt is, hogy a tengerek és óceánok vizeinek hőmérséklete is emelkedik.

A melegedéssel nő a víz térfogata is, ergo emelkedik a tengerszint, ráadásul nem is kis mértékben. Ezzel a tengerparti városok számolnak is, hiszen nem tehetnek mást, de sok olyan település is van, melyeknek a tengerszint emelkedése csak a probléma egyik felét adja.

Egy friss tanulmány 48, 5 milliós, a tengertől maximum 50 kilométerre lévő nagyvárost vizsgált meg, kíváncsiak voltak, azok milyen mértékben süllyednek. A másik aggasztó probléma ugyanis a talajvíz visszaszorulása, illetve a gázok kiszabadulása. Ezek ugyanis “lyukakat” hagynak maguk után a talajban, mely összetömörödik a felszíni városok irdatlan súlya alatt, ezzel pedig maga a város folyamatosan süllyed.

Ez 44 város esetében évi 20 mm-nél is nagyobb léptéket jelent, ami összeadódik a tengerszint emelkedésével, így ezek a területek sokkal nagyobb veszélyben vannak, mint azt eddig gondolták. Rio de Janeiro esetében például akkor, ha nem tesznek ellene semmit mintegy 2 négyzetkilométernyi terület kerülhet víz alá a tengerszint emelkedésének és a talaj süllyedésének összeadódó hatásai miatt 2030-ra.

képek és lead kép: shutterstock

víztengerklímavízszintemelkedésemberváros