Július 1. Szerda, Annamária, Tihamér

Változékony, de egyre melegebb idő jön: záporok már csak elszórtan lehetnek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Köpönyeg.hu

A reggeli párás, hűvösebb órákat egyre kellemesebb délutánok követik, miközben több alkalommal záporok és zivatarok is kialakulhatnak. Melegebb idő jön: a hét végére több helyen akár 26 fokot is mutathatnak a hőmérők.

Fokozatosan melegebb idő veszi kezdetét a következő napokban: egyre többfelé emelkedik 20 fok fölé a hőmérséklet, a hét második felében pedig már igazi késő tavaszi hangulat várhat ránk. A napsütés mellett azonban záporok, zivatarok és élénk, helyenként erős szél is kísérheti az időjárást.

melegebb idő jön
Melegebb, kellemes napok jönnek, egyre több napsütéssel. / Fotó: Szalai Viktor

Hétfőn nyugat felől fokozatosan szakadozik a felhőzet, ugyanakkor az északkeleti országrészben akár kora délutánig is megmaradhat a borús idő, helyenként záporokkal. A kezdetben még élénk északnyugati szél délutánra mérséklődik. A legmagasabb hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul.

Kedden a reggeli párás, helyenként ködös idő megszűnését követően többórás napsütésben lesz részünk, amelyet gomolyfelhők tarkítanak. Néhol zápor, zivatar is kialakulhat. A délutáni órákra 20-23 fokig melegszik a levegő.

Egyre melegebb idő jön, visszatérhet a 25 fok

Szerdán többnyire napos idő várható, időnként megnövekvő gomolyfelhőzettel, de számottevő csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk lehet. A csúcshőmérséklet 20 és 25 fok között valószínű.

Csütörtökön a napsütést gomolyfelhők zavarhatják meg, emellett elszórtan futó záporok is kialakulhatnak. Az északi szél élénk marad, a hőmérséklet délutánra 20-25 fok közé emelkedik.

Pénteken a gomoly- és fátyolfelhők mellett hosszabb napos időszakokra is számíthatunk, ugyanakkor helyenként záporok, zivatarok is előfordulhatnak. Az északias szél sokfelé megerősödik, néhol viharos lökések kísérhetik. A délutáni hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!