Napsütés és fátyolfelhőzet jellemzi a hétfőt, nyugaton zápor sem kizárt
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Köpönyeg.huKellemes idővel indul a tavasz. Többórás napsütés várható, ugyanakkor főleg a Dunántúlon zápor is előfordulhat.
A héten a napsütés több napon át meghatározza időjárásunkat, bár időnként felhők és elszórt záporok is megjelenhetnek. A hőmérséklet fokozatosan emelkedik, a hét második felében már kellemes, kora tavaszias értékeket mérhetünk.

Hétfőn a többórás napsütés mellett erősen megnövekszik a fátyolfelhőzet, és nyugaton néhol zápor is előfordulhat. Reggel 1, délután 13 fok körül alakul a hőmérséklet.
Kedden keleten sok napsütésre készülhetünk, míg nyugaton megnövekszik a gomolyfelhőzet, és egy-egy zápor, zivatar is előfordulhat. 15-16 fok köré melegszik a levegő.
Szerdán napos, gomolyfelhős időre van kilátás, nyugaton nagyobb eséllyel záporra, zivatarra. A délkeleti szél megélénkül. 15 fok körül mozoghat a maximum.
Csütörtökön lehet a legtöbb napsütés
Csütörtökön sok napsütésre, kevés felhőre számíthatunk csapadék nélkül. Kellemes kora tavaszi idő valószínű 16 fok körüli értékekkel.
Pénteken kevés felhő lesz az égen, sok napsütés ígérkezik. A délkeleti szél megélénkül. Marad a 15-16 fok körüli csúcs.