Eső, ónos eső
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Köpönyeg.hu
Szombaton borult, helyenként ködös idő várható. A nap első felében csak elszórtan, délutántól azonban egyre nagyobb területen alakulhat ki csapadék, főként eső formájában, keleten viszont ónos eső sem kizárt. A keleti légmozgás időnként élénkebbé válik. A hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul, északkeleten tartósan fagypont körül maradhat.
Vasárnap borult, párás levegő jellemzi a napot, ködfoltokkal. Napsütés inkább csak a déli tájakon fordulhat elő. Késő délutántól délnyugat felől több helyen számítani kell esőre. A csúcshőmérséklet nagyjából +6 fok körül alakul.
Hétfőn erősen felhős lesz az ég, csapadék már főként keleten és a nyugati tájakon fordulhat elő eső formájában. Az északnyugati szél helyenként megerősödik. Délután 5–6 fokig melegszik a levegő.
Kedden a reggeli ködfoltok feloszlása után többnyire erősen felhős marad az idő. Csapadék csak elszórtan valószínű. A nappali maximum továbbra is 5 fok körül alakul.
Szerdán erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és egyre több helyen számíthatunk esőre. A déli, délkeleti szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb hőmérséklet -5 és +2, a legmagasabb 2 és 8 fok között várható.
(fotó: Köpönyeg észlelő)