Csütörtökön szakadozik, csökken a felhőzet, egyre többfelé bukkan elő a nap, de északkeleten még borongós idő várható. Utóbbi tájakon még zápor, zivatar előfordulhat, illetve délután délnyugaton is kialakulhat egy-egy zápor. Az északnyugati, északi szél több helyen lesz erős, néhol viharos. 19 és 26 fok között alakul a hőmérséklet.
Pénteken túlnyomóan napos időre számíthatunk, a délutáni órákban azonban megnövekszik a gomolyfelhőzet, és helyenként zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél időnként erős marad. A hőmérséklet nyárias lesz, jellemzően 25–26 fok körül alakul.
Szombaton a derült délelőttöt követően ismét megjelenhetnek a gomolyfelhők, és főként az ország északi felében fordulhat elő zápor vagy egy-egy zivatar. A délutáni csúcshőmérséklet 22 és 29 fok között mozog majd.
Vasárnap napsütéses, gomolyfelhőkkel tarkított idő várható, és ismét visszatérhet a hőség: a legmelegebb órákban 30 fok köré emelkedhet a hőmérséklet.
Hétfőn változékony időre van kilátás, időnként megnövekvő felhőzettel. Szórványosan előfordulhat zápor, zivatar. A nyugati, északnyugati szél többfelé megélénkül, egyes területeken erős lökések is lehetnek. Délutánra 26 és 33 fok közötti maximumok várhatók.
(fotó: Dobrosi)