A klímakatasztrófa és a biodiverzitási válság is részben - tekintélyes részben - annak tudható be, hogy egyszerűen túlságosan sok az ember a bolygón. Ha mindenki csak a “lemaradt” Kelet-Európa szintjén élne, vagyis a fejlett országok visszacsúsznának és a fejletlenebb régiók felkapaszkodnának, akkor már rég kifogytunk volna az erőforrásokból is.
Tehát sokan vagyunk, ez azonban nem újdonság. Azonban láthatjuk, hogy a termékenységi mutatók alakulása nem éppen reményt keltő - pontosabban ez attól függ, honnan vizsgáljuk. A Föld szempontjából akár még előnyös is lehet a meddőség egyre nagyobb arányú terjedése, a családok szempontjából biztosan nem. Azonban sok országban a gyermekvállalási kedv is alábbhagyott, dacára az ösztönző politikai lépéseknek.
A tudósok jóslatai alapján a legkorábban nagyjából 2040-re tették azt a fordulópontot, mikor a születési ráta már elmarad a 2,1-től (ez az a határ, amikor az emberiség gyakorlatilag reprodukálja önmagát). Ez az érték sok hatalmas országban már jelentősen lecsökkent, hiszen az USA területén már csak 1,6. De nem ők állnak a legrosszabbul, hiszen Kínában például csak 1,2 ugyanez az arány. Az eltolódás pedig elképesztően nagy kihívások elé állítja az elöregedő társadalmakat. Persze nem mindenhol ilyen árnyalatú a kép, sok országban éppen a túlságosan magas születési ráta okozza a bajt - végsősoron pedig ez vet gátat a fejlődésnek is.
Egy friss kutatás azonban már 2030-ra ígéri ezt a bizonyos fordulópontot. Igaz, a hatások megmutatkozására nagyjából 30 évet kell várni, de a fordulópont becslését a tanulmányt készítő kutatók még így is konzervatívnak nevezték, azaz nagy eséllyel ennél is korábban érkezik el ez a bizonyos pont. Az emberiség azonban nem pusztul ki. Ahogyan a bolygón minden, itt is a mérleg elv érvényesül: ha túl sok van valamiből, akkor elkezd pusztulni, míg már kevés lesz belőle. Ekkor újra szaporodik, majd beáll egy egyensúlyi állapotra. Mikor ezt a szintet eléri az emberiség, akkor válik fajunk fenntarthatóvá.