Európa több területén is gondokat okozott a szaharai por

Már idehaza is többször meggyűlt a bajunk a szaharai porral. Ráadásul éppen akkor, amikor kellemesen felmelegedett az idő, vagyis mindenki igyekezett lemosni az autójáról a télen rárakódott szennyeződéseket.

Persze nem véletlen, hogy éppen a meleggel érkezett a por, hiszen az a keringési minta hozta a meleg időt is, mely igen nagy mennyiségben öntötte Európára a Szaharából származó port. Olyannyira, hogy az elmúlt két hétben már harmadszor érkeznek a porfellegek.

Ezúttal azonban nem mi, hanem az Ibériai-félsziget, Franciaország, Németország és Skandinávia voltak az elszenvedők, és ezt szó szerint kell érteni. A por ugyanis jelentősen emelte meg az érintett részeken a PM10 koncentrációt, mely néhol már meghaladta az EU-ban bevezetett egészségügyi határértékeket is!

Mindemellett azzal is számolni kell, hogy a meleg időben a nyárfák virágozni kezdtek, sőt, mostanra mindenhol a levegőben úszó szöszökkel kell számolni. Ezek a porral karöltve erősen megnehezítették Európa számos országáénak mindennapjait.