Április 14. Vasárnap, Tibor

Most már tény: a mikro és nanoműanyagok növelik a stroke és az infarktus kockázatát is!

Híreső
2024. március 21. 14:00
null

Itt lenne az ideje végre elengedni a műanyagokat, hiszen elképesztő károkat képesek okozni a természetnek és nekünk is, közvetlenül! Tény, hogy igen nehezen helyettesíthető anyagról van szó, hiszen sem az üveg, sem pedig a papír nem megfelelő alternatívája a műanyagoknak, de az alumínium képes lehet erre. 

 

Persze nem ész nélkül gyártva, hiszen ez a folyamat erősen környezetszennyező, azonban az alumíniumnak megvan az a csodálatos tulajdonsága, hogy anyagromlás nélkül, korlátlan számban újrahasznosítható - ez pedig elképesztően hatékony fegyverré teszi a műanyagokkal szemben. 

 

Hogy miért kellene nagyon a csere, miért kéne a lehető leggyorsabban kiiktatni a műanyagokat az élelmezésből, az italcsomagolásból sőt, a ruházkodásból is? Nos, egy friss kutatás most először mutatta ki a közvetlen kapcsolatot a mikro és nanoműanyagok emberi szervezetben felhalmozódása és a szív és érrendszeri gondok a stroke és az infarktus között! 

 

A The New England Journal Medicine-ben megjelent tanulmány egyértelműen rámutat arra, hogy ezek az anyagok jelentősen növelik az említett betegségek kockázatát, azonban nem fogalmaz meg ajánlásokat arra vonatkozóan, hogy hogyan is lehetne elkerülni őket. Ennek oka, hogy ezt nem tudjuk megtenni – de képesek vagyunk minimálisra csökkenteni a műanyagokkal való találkozást. Ezzel pedig ösztönözni tudjuk a vállalatokat is az alternatívák keresésére, ami a műanyagmentes világ alapfeltétele. 

műanyagveszélybetegség