Mivel a klímakatasztrófa a nyakunkban liheg, így mindannyian érezzük a bőrünkön is, hogy igen nagy gondok vannak. A megoldásokkal azonban valahogy nem boldogulunk. Tudjuk, hogy kicsiben is sokat lehet tenni, de azzal is tisztában vagyunk, hogy globális szinten kell fellépni hatékonyan a katasztrófa ellen.
Egy friss tanulmány azonban úgy véli, ez eddigi történelmünk legnehezebb feladata lesz, hiszen alapvetően ellentétes az evolúciónkkal. Na nem a biológiai, hanem a társadalmi evolúcióval, mely sokkal gyorsabb változásokat eszközöl.
Az emberiség alapvetően csoportokban boldogul és minél nagyobb egy csoport, annál sikeresebb is. A növekedés azonban mindeddig plusz területeket és jelentős erőforrásokat igényelt. Ezt szoktuk meg, ez a mozgatórugója a csoportok fejlődésének. Mára azonban a területek elfogytak, az erőforrások a végét járják, vagyis elértünk fejlődésünk végpontjához?
Megfogalmazás kérdése, de tulajdonképpen igen. Az a társadalmi rendszer és fejlődés, mely egészen eddig jellemezte az emberiséget nem tartható fenn tovább. A klímakatasztrófa és az azzal együtt járó globális kihívások sora akkor oldható meg, ha az emberiség egyetlen nagy csoportként reagál, nem kisebb csoportok egységeként. Ameddig ugyanis ezt történik, addig evolúciós kényszer gyanánt versengeni kezdünk, a csoport kiemelt tagjainak érdekeit képviseljük, igyekszünk felülkerekedni a többi emberen. Ez pedig a közös fellépést teszi lehetetlenné, vagyis a globális probléma ilyen formán megoldhatatlan. Képesek vagyunk a közös fellépésre? Igen, hiszen az egyes problémák a történelem folyamán megkövetelték már tőlünk, hogy bizonyos csoportok közösen döntsenek, egységbe kovácsolódjanak, de ilyen léptékben erre még sohasem volt példa.