Február 29. Csütörtök, Elemér

Ha túltermeljük az áramot, annak ára is lezuhan - nemsokára talán ki is használhatjuk ezt

Híreső
2023. december 02. 14:00
null

Mikor egy szolgáltatás - mely ráadásul szinte az egész országot érinti - meghonosodik valahol, a kezdeti lépésekben előfordul, hogy egységesített árakkal dolgozik. Így volt ez a telekommunikáció terén is, hiába érkezett több cég is a szektorba. A percdíjak egységesek voltak.

 

De ez csak egy rövid ideig jó, a piaci működés később erősen árnyalja a helyzetet. Mára a fogyasztó számos konstrukció és ár között válogathat, attól függően, hogy mit tart fontosnak, mire használja leginkább a telefonját, tévéjét.

 

Hasonló a helyzet az áramszolgáltatással is, illetve nemsokára az lehet. Ebben többek közt azok az okosmérők is segíthetnek, melyeket a mostanra végre megnyíló Uniós támogatások révén tehetünk szert.

 

Az áramszolgáltatás, illetve annak vásárlása tehát alapjaiban változhat meg, hiszen az áram ára sokszor elképesztően alacsony. Amikor a túltermelés jelentős, akkor a vásárlási ár is lezuhan, az átalakuló rendszer pedig lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy ezt ki is használhassák. Ehhez persze még hátra van néhány lépés, de az út már nyitott. Hogy hátulütői is vannak a rendszernek? Mindenképpen, a piaci alapra helyezés azonban úgy tűnik, elkerülhetetlen lépés.

energialehetőségtárolás