December 22. Vasárnap, Zénó

2022-ben egy csillagászati jelenség kiiktatta az ózonpajzsot

null

Milyen szörnyű lenne, ha eltűnne az ózonpajzs, ugye? Néhány primitív életformán kívül a kozmikus sugárzás elképesztően romboló erejét az élőlények nem élnék túl, és bolygónk igen rövid idő alatt kietlen, puszta és halott lenne.

Pedig volt már ilyen, vagyis, hogy az ózonréteg eltűnt, ráadásul nem is olyan régen. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez szerencsére csak néhány percig tartott, vagyis a jelenség nem gyakorolt ránk komoly befolyást.

Egy kicsivel több, mint egy éve, 2022 októberében érzékelték a teleszkópok, hogy egy olyan mértékű gamma-kitörés érte el a légkört, mely 10 000 évente csak egyszer történik meg. Ennek a kitörésnek a forrása egy 1,9 milliárd fényévnyire történt szupernóva-robbanás maradványa volt, vagyis egy Napnál nagyobb tömegű csillag haláltusája.

A gamma-sugárzás pedig olyan erővel bírt, egyszerűen megfogalmazva kikapcsolta, kiiktatta a Föld ózonrétegét néhány percre. Kissé hátborzongató belegondolni, hogy ha egy szupernóva robbanás 1,9 milliárd fényév távolságból ilyen hatást képes gyakorolni a Földre, mi történik akkor, ha mindez valamivel közelebb történik meg...

Az ózonpajzs eltűnése időszakos jelenség, annak regenerálódóképessége miatt – persze ez egy bizonyos fokú sérülésig érvényes. A tudósok azonban - érthető okokból - kíváncsiak voltak arra, hogy vajon milyen messze kell legyen egy szupernóva, hogy robbanása tömeges kihalási eseményt indítson el. Mivel a történelem folyamán már hagyott jelentős nyomot bolygónkon ilyen esemény (az utolsó éppen 2,6 millió évvel ezelőtt), így a kérdés jogos. Az eredmény pedig közelebbi, mint hitték.

Sokáig tartotta magát az elképzelés, miszerint 25-30 fényévnyire kell minimum lennie egy ilyen robbanásnak ahhoz, hogy komoly veszélyt jelentsen. A Kansasi Egyetem kutatásai alapján azonban mostanra inkább a 40-50 fényév távolságot tartják reálisnak (összehasonlításképpen: a Naprendszerünk nagyjából 1 fényév átmérőjű). De mielőtt készülni kezdenének a világvégére, fellélegezhetünk, mivel mai ismereteink szerint nincs potenciális szupernóva a Föld nagyjából 160 fényévnyi körzetében.

képek és lead kép: shutterstock

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!