Április 20. Szombat, Tivadar

2021-ben a természeti katasztrófák elképesztő összeget emésztettek fel

Éghajlat
2022. január 13. 11:00
null

A 2021-es év sem volt olcsó, főleg akkor, ha a természeti katasztrófák rombolását nézzük. A brit Christian Aid riportja erre tűpontosan rámutat, ahogyan arra is, hogy bár az anyagi veszteségek a fejlettebb országokban és régiókban voltak nagyobbak, a harmadik világ veszteségei mégis mellbevágóbbak.

A nonprofit szervezet, mely a riportot készítette rámutatott, hogy a klímaváltozás nyomán bizony a természeti katasztrófák száma és mértéke is megnőtt. Igaz, hogy a fejlett civilizációkban az egyes dolgok értéke is növekedett, vagyis, ha elpusztul egy ház, az többe kerül most, mint mondjuk 6 éve. Ez azonban nem teszi semmissé azt a tényt, hogy a biztosítók történetének legköltségesebb évei (természeti katasztrófák szempontjából) az elmúlt 10 évhez kötődnek - mind a hat ilyen év...

Biztosítókról van szó, az ilyen cégek adatai a kiindulópontjai a számításoknak, azaz azt az értéket látjuk, melyet a biztosító megítél a kár esetében. Ebben nincsenek benne az eltérő piaci árak, valamint természetesen a nem biztosított károsultak veszteségei sem – summa summarum, az összeg messze nagyobb lehet a megállapítottnál.

És hogy ez mennyi? 2021-ben lett a hatodik olyan év 2011-óta, melyben a káresemények összege átlépi a 100 milliárd dolláros határt (ez nagyjából 32600 milliárd forint) a káresemények top 10-esébe bekerült az Európát érintő áradási hullám, mely 33 milliárd dollárt emésztett fel, vagy az Ida hurrikán, mely egyedül produkált 46 milliárd dolláros károkat.

Bár anyagilag messze elmarad az említettektől, mégis nagyobb a veszteség a dél-szudáni áradásban, ahol 850 000 ember kényszerült elhagyni az otthonát, így pedig részben, sokszor inkább teljes egészében földönfutóvá vált...

képek és lead kép: shutterstock

pénzkatasztrófapusztítástermészetember2021év