Április 20. Szombat, Tivadar

200 méteres szélerőművek a jobb teljesítményért

Éghajlat
2020. július 04. 08:00
null

A hatékonyság növelés a megújuló energiák esetében kulcskérdés, hiszen ez lejjebb nyomja a megtérülési időt, vonzóbbá teszi a beruházást, gyorsabb terjedést tesz lehetővé. A napelemek terén a fejlődés folyamatos, a szélturbinák esetében azonban sokkal lassabb, hiszen van egy tényező, amit nemigen lehetett kiküszöbölni. Eddig legalábbis nem sikerült, de most változik a helyzet.

Szélenergia

Hogy fejleszteni kell-e a szélenergiát? Természetesen, hiszen így egyre és egyre több tiszta, károsanyag-kibocsátás mentes áramot lehet nyerni. És bár már most is a legolcsóbb áram szél segítségével állítható elő, a fejlesztéssel az árak még lejjebb nyomhatóak, még vonzóbbátehetőeka befektetők számára.

kép: ssuaphotos-shutterstock

De akkor miért nem fejlesztettek eddig? Az igazság az, hogy a fejlesztések ezen a területen is állandóak, csak éppen olyan nagy áttörést már nem érnek el. Van ugyanis egy korlát, amit eddig nemigen sikerült áttörni, ez pedig a szélerőművek mérete. Egy torony 100 méter magas, amin 50 méteres lapátok kapnakhelyet. Ennél jóval magasabb épületek is vannak, tehát ez nem lenne gond, csakhogy az épületek sokkal kisebb elemekből állnak össze. A 100 méteres torony legalsó eleme 4.5 méter átmérőjű. Egy 50 méteres, hosszú lapát szállítása megoldható, gondos tervezéssel és jó pilótával, hiszen hosszában “csak” a kanyarokban okoz gondot. De a szélesség más kérdés, az közúton egy bizonyos ponton túl nem megoldható szállítási gondokat eredményez.

COBOD

Itt jön a képbe a COBOD nevű cég, mely ipari 3D nyomtatással foglalkozik, vagyis épületelemeket, sőt, egész épületeket nyomtat. Két másik céggel szövetkezve (GE ésLafargeHolcim) 200 méteres szélerőműveket akarnak építeni, melyeket nem kellene a telepítés helyére szállítani, hanem a 3D nyomtatás segítségével azokat éppen ott alkotnák meg, ahova tervezték őket. Ez pedig megoldja a szállítási gondokat.

kép: energy.gov

És hogy miért jobb a magasabb? Egy 5 MW-osgenerátosenergiatermelése egy évben 15,1GWhkörül alakul abban az esetben, ha 80 méteres magasságban dolgozik. Ha azonban 160 méteres magasságba vagyunk képesek emelni, ott már egészen más meteorológiai viszonyok uralkodnak, jelesül a szélerősség sokkal állandóbb, vagyis a termelés is stabilabb. Ennek köszönhetően 160 méteres magasságban az 5 MW-os generátor éves termelése 20.2GWh-raugrik.

lead kép: constructionreviewonline.com

klímaFöldemberenergiaszélméret