2022. október 4. kedd
Ferenc

2 óra alatt 2 hónapnyi eső Angliában

2021. július 14., 11:00
2 óra alatt 2 hónapnyi eső Angliában

A pénteki és hétvégi esőzések, vagyis a július 9-11 én felettünk is átvonuló vihar erősen megkeserítette a mindennapokat, hiszen hazánk egyes területeire egy egész hónapnyi eső zúdult le pusztán egyetlen nap alatt. 

kép: Stefan Kuna

Kelet-Angliában sem volt sokkal jobb a helyzet, a hétvégén ezek a területek is heves esőzésekkel voltak kénytelenek szembe nézni. Azonban itt két óra leforgása alatt hullott 50 mm csapadék, amihez hazánkban lényegesen több kellett. Azonban nem ez volt a legmagasabb adat. 

kép: Kirsty Myers

A szakemberek szerint Peterborough két óra leforgása alatt 90 mm csapadékot rögzítettek, mely közel kétszerese a július hónapban szokásos mennyiségnek a területen. És ahogyan az várható, a vízzel nemigen tudott mit kezdeni a városok elvezető rendszere. 

 

 

 

Budapesten is komoly fennakadásokkal járt a heves esőzés, Kelet-Angliában azonban az utakon hömpölygő víz mennyisége akkora volt, hogy egyszerűen kénytelenek voltak lezárni azokat. Sok út járhatatlanná vált a hordaléktól is, vagyis az esőzés súlyos közlekedési káoszt hozott magával az Egyesült Királyság érintett területeire. 

kép: bbc

A városokban azonban nem csak az autók jártak rosszul. A helyi hatóságok arra kérték mind az autósokat, mind a gyalogosokat, hogy ha lehet, akkor inkább maradjanak otthon, mivel sok helyen fennállt a lehetősége annak, hogy a csatornafedelek is sérültek, vagy egyszerűen elsodorta őket az áradás, így a zubogó víz alatt ráadásul veszélyes csapdák is nyíltak, melyekből szerencsétlen esetben nincsen menekülés. 

kép: DAISY KING

lead kép: ROB WATKINS

Ezek is érdekelhetnek