2022. május 29. vasárnap
Magdolna

19 kamionnyi szemetet szedtek össze Budapest és Nagykovácsi néhány erdejében

2021. június 19., 14:00
19 kamionnyi szemetet szedtek össze Budapest és Nagykovácsi néhány erdejében

A pandémia időszaka rengeteg veszteséggel járt együtt, ugyanakkor sok pozitívumot is hozott magával. Mivel szinte minden zárva volt, így az emberek ráébredtek, hogy fogyasztás nélkül is lehet kikapcsolódni, és elkezdték felfedezni a környező erdőségeket. Sőt, a környezettudatosság is jelentősen javult. 

Erdő és ember 

A rendszeres erdőjárók számára az, hogy nem szemetelnek tökéletesen természetes. Tudják, ha valamit magukkal visznek az erdőbe, azt haza is kell vinniük, hiszen pusztán vendégek a természet háborítatlannak szánt részében. A megnövekedett embertömeg azonban rengeteg szemetet is eredményezett. 

kép: Roschrek

Szerencsére azonban a kampányoknak, cikkeknek és más lépéseknek köszönhetően az emberek kezdik megérteni, hogy a hulladék a kukába való. Azon belül is az otthoni kukába, hiszen például a Pilisi Parkerdő Zrt is elkezdte leszerelni, gyéríteni a kukák számát, amik az erőkben, turistautakon találhatóak. Hiszen az ide kidobott hulladékokra rájárnak az állatok, és széthordják őket, ahogyan a szél is elszórja az erdőben. 

 

Itt kevesebb, ott több 

A kirándulók okosabbak, az illegális hulladéklerakók azonban mohóbbak lettek. Évről évre egyre több a hulladék, amit illegálisan raknak le az erdőkben, főleg azokban, ahol közel van a lakott terület. A PP Zrt a Tisztítsuk meg az országot! program keretében Nagykovácsi, Budapest X. és XVII. kerület erdőségeiben összesen 1600 köbméter szemetet szedtek össze - ez 19 kamionnyi hulladék. Az előzetes becslések még “csak” 570 köbméter körülire tették a mennyiséget. 

kép: booking.com

A legnépszerűbb hulladék a gumiabroncs, de építési törmelék és pala - veszélyes hulladék az azbeszttartalma miatt – is szép számmal volt az erdőkben, sokszor a növényzet által már teljesen benőve. 

A Pilisi Parkerdő sorompókkal és tiltó táblákkal igyekszik elejét venni az illegális hulladéklerakásnak, de ez olyan, minta a szúnyognak mondogatnánk, hogy: légyszi, ne csípj meg. Hogy mi lehet a megoldás? A kérdés jó. Első körben a hulladékgazdálkodás folyamatát kellene sürgősen felülvizsgálni, és megoldani, hogy a lehető legtöbb hulladék másodnyersanyagként kezdhesse újra életét. Ezzel valószínűleg könnyebbé válna az olyan anyagok hivatalos lerakása is, melyekért most sokszor fizetni kell, vagy sokáig tárolni, várva egy esetleges akciós gyűjtésre. 

lead kép: IHA

Ezek is érdekelhetnek