2022. augusztus 17. szerda
Jácint

128,8mm eső két óra(!) alatt Franciaországban

2021. szeptember 11., 14:00
128,8mm eső két óra(!) alatt Franciaországban

Franciaországban is pusztítanak a heves esőzések. Most éppen Agen városát érte el egy olyan viharrendszer, mely jelentős mennyiségű csapadékkal keserítette meg a helyiek életét. 

kép: Sud Ouest

Azt ugyan nem lehet mondani, hogy a vihar sokáig tombolt. Mindössze két órára volt szüksége ahhoz, hogy 128,8 mm csapadékkal örvendeztesse meg a város lakóit, aminek következtében az utcák zöme eltűnt, helyüket pedig hömpölygő folyók vették át. 

kép: Meteo France

Az villámáradásban a csodával határos módon senki nem sérült meg és halálos áldozatokat sem jelentettek. Persze ez nem azt jelenti, hogy a tűzoltóságnak ne lett volna dolga bőséggel. A riasztások azonban többnyire a vagyoni kár elhárítására irányultak - persze kevés sikerrel. 

 

 

A város adottságainak hála volt olyan régió, ahol a víz 2 méter magasan állt, de rengeteg területen 1 méteres magasság felett áradt a víz az utcákon. Ez persze a járművekben is tetemes károkat okoz, ám a pontos kárösszegek megállapításához mindenképpen meg kell várni, míg az áradás elvonul. 

kép: AFP

A heves esőzések nem csak azért jelentenek gondot, mert a talaj egyszerűen képtelen felvenni ilyen rövid idő alatt ekkora mennyiségű csapadékot. A szélsőséges időjárás a mérleg két vége felé tolja az értékeket, azaz a heves esőzések böjtje a hosszú aszályos időszak lesz. 

kép: Philippe Lopez-AFP

lead kép: SO_Agen

Ezek is érdekelhetnek