Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

12 víztölcsér táncolt Florida partjainál

Világidőjárás
2022. november 11. 11:00
null

A tengerek mellett, a megfelelő körülmények között a víz felett kialakulhatnak úgynevezett víztölcsérek. Azok az emberek, akik már láttak ilyesmit tudják, hogy bár a látvány hátborzongató, a veszélyessége nem olyan nagy, mint elsőre tűnik.

kép: NWS Key West

Veszélytelennek nevezni ugyan nem lehet, így a most, november 4-én kialakult víztölcsér-járvány sem maradt megfelelő intézkedések nélkül a floridai Lower Keys térségében. Összesen mintegy 12 víztölcsér kavarta meg a vizet.

A hajósok számára figyelmeztetést adtak ki, hogy kerüljék el a környéket, mivel a tölcsérek könnyen kárt tehetnek a járművekben. A látvány ezúttal is lenyűgöző volt, sérülés vagy károkozás azonban szerencsére nem történt.

kép: ICWR

A víztölcsérek kevésbé erősek, mint a tornádók és a rombolás sem jellemző rájuk. A tornádó esetében a gondot az okozza, hogy az erőteljes szél tárgyakat ragad magával, amit azután szerteszét hajigál, ezzel komoly rombolást okozva. A víztölcsérek esetében ez a veszély nem fenyeget, maximum akkor, ha egy hajót sikerült telibe kapniuk.

képek és lead kép: shutterstock

vízveszélytornádószélrombolás