400 millió ember kerülhet veszélybe Kínában az áradások miatt
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Köpönyeg.hu
Nem csak Indiát, Kínát is heves esők tartják össztűz alatt. Az esőzések pedig komoly áradásokkal is járnak, melyek jelenleg is több, mint 85 millió embert érintenek, és a károk 2,9 milliárd dollár fölé rúgnak.

kép: Deng Aihua-Xinhua via AP
Ez azonban semmi ahhoz képes, ami egy fenyegető esemény bekövetkezésével történhet. Mivel jelenleg 70 éve nem látott áradásokkal küzd az ország, így sokan attól tartanak, hogy a három nagy gát is veszélybe kerülhet.

kép: Weibo
Az említett három gát a világ legnagyobb vízenergia kitermelését is lehetővé teszi, de most olyan nyomással kénytelen szembenézni, melyet eddig soha nem látott. Ha pedig átszakad, azkatasztrofáliskövetkezményekkel járhat, hiszen a közvetlen közelében 400 millió ember életét teheti tönkre.

kép: Xinhua
A szakértők a felmerülő kérdésekre egyértelműen elutasító választ adtak. Elmondásuk alapján a gátrendszert úgy tervezték, hogy képes legyen ellenállni egy évezredben egyszer előforduló gigantikus nyomásnak is, vagyis annak, hogy másodpercenként 70 000 köbméter víz zúduljon rajta keresztül.

kép: Weibo
lead kép: Xinhua