Július 3. Péntek, Kornél, Soma

Újabb erős földrengés rázta meg Törökországot: épületek omlottak össze

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Köpönyeg.hu

Törökországnak nincs ideje pihenni. Az utóbbi időben nagyon elszaporodtak a földrengések a térségben.


Egy 6,1-es magnitúdójú földrengés rázta meg Törökországot, a korábban sérült épületek összeomlottak.

Újabb erős földrengés történt Törökországban
Újabb erős földrengés történt Törökországban  Fotó: Mehmet Emin Menguarslan / ANADOLU /  / AFP

Korábban megsérült épületek omlottak le a földrengésben

A mostani földrengés, bár közepesnek mondható, mégis súlyos következményei lettek. Ennek azonban egy korábbi, augusztusi földrengés az oka, amelyben az épületek megsérültek. A 6,1-es rengés a felszínhez nagyon közel pattant ki, és Balıkesir tartományt érte leginkább. A fészke Sindirgi térségében volt, ahol hónapok óta sorjáznak a kisebb-nagyobb lökések, ez pedig felveti a kérdést: vajon jön egy újabb, ennél erősebb is a jövőben? 

A földrengés nemcsak Balıkesir térségében volt érezhető, hiszen Bursa, Manisa, Izmir és Isztambul lakói is beszámoltak arról, hogy érezték a hosszú rázkódást. Emiatt sokan megijedtek, a sokk miatt pedig kirohantak az utcára, még az esti esős időjárásban is inkább a szabad ég alatt várakoztak, semmint visszaindultak volna a lakásaikba. És nagyon jól tették, hiszen rengeteg lakóépület vált semmivé. Pontosan ezért a hatóságok éjszakára megnyitották a mecseteket, tornacsarnokokat, iskolákat, hogy az ideális menedéket nyújtson azoknak, akik erre rászorulnak. A mostani összeomlások megmutatják, hogy a rengések sajnos összefüggenek, erősen kapcsolódnak egymáshoz, már ami a következményeket illeti. A szerkezetileg már meggyengült épületeknek egy kisebb rengés is végzetes lehet. 

Vannak sérültek is

Sajnos akadnak olyanok, akik nem úszták meg szárazon, de nem a rengés intenzitása okozta ezt. A sérültek többsége leginkább az emberek pánikszerű viselkedésének köszönhető, sokan futás közben buktak el, estek le a lépcsőkön, vagy a romokban. Ez a nagy népsűrűségű települések tipikus mintázata: sok földrengésnél a viselkedés kockázata nagyobb, mint maga a rengés. A hatóságok ezért újra és újra felhívják a figyelmet arra, hogy a szabályos menekülési protokoll életeket menthet, ilyenkor muszáj valamilyen szinten nyugodtan maradni, mert a pánikolás konkrétan embereket is ölhet.

Otthonok váltak porrá, az emberek pánikoltak
Otthonok váltak porrá, az emberek pánikoltak  Fotó: Anadolu via AFP / Saliha Nur Köksal 

Most a szeizmológusok arra számítanak, hogy az elkövetkezendő pár napban még jöhetnek utórengések, de már gyengülő trendben. Viszont – ahogy a mostaninál is láttuk – nem számít, hogy gyengébb rengés történik, ha az a felszínhez nagyon közel pattan ki. A lakóknak most arra kell figyelniük, hogy próbáljanak nyugodtak maradni, és ha látnak egy olyan épületet (vagy esetleg olyanban élnek), amely már egy előző földrengés miatt igencsak meg van tépázva, akkor semmiféleképpen se maradjanak benne, hiszen nagy az esély az összeomlásra. 

Ez a mostani esemény arra is rávilágít, hogy már meggyengült szerkezetű épületeket nem szabad félvállról venni, nem élhetünk tovább változatlanul, mintha nem történt volna semmi. 

Nyitókép: Mehmet Emin Menguarslan / ANADOLU / AFP

Forrás: apnews 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!