Október 22. Szerda, Előd

Újabb földrengés volt Magyarországon – vajon miért szaporodtak el?

Mint azt mi is megírtuk, múlthéten megremegett a föld, sokan meg is ijedtek. Most pedig, egy újabb földrengésről számoltak be térségünkben, nem máshol, mint Csongrádon.


Éjfél után keletkezett szerdán, vagyis ma a földrengés, szóval aki ébren volt, az érezhette.

Éjfél után földrengés volt Csongrádban
Éjfél után földrengés volt Csongrádban  Fotó: menur / shutterstock

Újabb földrengés történt az országunkban

Éjfél után nem sokkal, 0:50-kor földrengés rázta meg Magyarországot, Csongrád térségét – erősítette meg a HUN-REN Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium. Csongrádban és környékén is érezni lehetett, 4,1-es magnitúdójú volt, így aki még nem aludt, az biztosan érzékelte, sőt, sokan fel is ébredtek a földmozgásra. Szerencsére károkról és sérülésekről eddig nem érkezett jelentés, de a hír így is aggodalmat keltett: vajon miért ismétlődnek mostanában ilyen gyakran a földrengések nálunk?

A szakemberek szerint a hipocentrum (a föld alatti fészek) több kilométer mélyen volt a föld alatt, és bár ilyen "kisebb" földrengés nem okoz komoly károkat, azért pánikot kelthet, főleg nálunk. Az utóbbi hónapokban több kisebb földrengést is észleltek hazánkban, ami sokakban felvetette a kérdést: vajon valami változás zajlik a föld alatt? Bár kis hazánk nagyon messze van a világ legaktívabb szeizmikus övezeteitől, itt is előfordulhatnak kisebb lemezmozgások, hiszen a Kárpát-medence geológiailag az Adriai mikrolemez és az Eurázsiai-lemez ütközési zónájában fekszik. Ez a két lemez "lassan, de biztosan" nyomja egymást, és a kettő közötti feszültség földrengésekben tör felszínre, ez történt most is. Az Adriai tenger alatt húzódik az Adriai mikrolemez, ami északkelet fele mozog, eközben pedig elfordul, mindeközben pedig nyomóerőt fejt ki a Kárpát-medence aljzatára. Na és ez a bonyolult mozgás okozza a kisebb-nagyobb rengéseket nálunk. 

Több földrengés fordul elő, de mi észre sem vesszük

A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium évente 100-120 rengést is regisztrál kis országunkban, de ezek többsége annyira gyenge, hogy semmit sem érzünk belőle. A 4-es erősségű rengés már az érzékelhető kategóriába tartozik, de komoly károkat csak az 5,5–6-os vagy annál nagyobb földmozgások okoznak, ez pedig nálunk nagyon ritka. A történelem során viszont ilyenből is akadt: az 1763-as komáromi földrengés például a Richter-skálán 6,3-as volt, és százak életét követelte. Azóta ugyan a technológia fejlődött, de a föld alatti folyamatokat ma sem tudjuk megállítani, legfeljebb megérteni és időben észlelni. 

A szakemberek a mostaninál hangsúlyozzák, hogy nincs ok pánikra! Ez egy természetes szeizmikus aktivitás volt. Ugyanakkor érthető, ha felmerülnek bennünk kérdések, hiszen elszaporodtak az érezhető földmozgások. De sokakban nem nyugszik a kérdés: valami mélyebb változás zajlik a Kárpát-medence mélyén?

Nyitókép:  menur / shutterstock

MTI

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetik