A fenntartható repülés új fejezetéhez érkeztünk. A svájci Raphael Domjan pilóta és csapata SolarStratos nevű napelemes repülőgépe 31 237 láb (9 521 méter) magasságig emelkedett, ezzel megdöntve a 15 éve fennálló rekordot.
A történelmi repülés során a repülőgép még egy kereskedelmi járattal is keresztezte útvonalát, látványosan demonstrálva, milyen lehet a jövő karbonmentes légiközlekedése.
A SolarStratos kedden, a svájci Sion repülőteréről szállt fel, majd öt óra kilenc percnyi repülés után érte el a történelmi magasságot. A korábbi, 30 298 láb (9 235 méter) magasra szóló csúcsot 15 éve állította fel a Solar Impulse, most azonban Domjan gépe megelőzte azt. A pilóta a felszállás után termikek segítségével fokozatosan emelkedett, miközben az akkumulátorokat a fedélzeti, 22 négyzetméteres napelemrendszer töltötte.
A repülés nemcsak technológiai bravúr volt, hanem erőteljes szimbolikus üzenet is. Domjan célja nem áll meg itt: a következő lépés a 10 000 méter feletti repülés kizárólag napenergiával, majd a sztratoszféra meghódítása, amely Svájc földrajzi szélességén 12 000 méternél kezdődik.
A SolarStratos karbonszálas szerkezete, 81,4 láb (24,8 méter) fesztávolságú szárnyai és egyetlen légcsavaros hajtóműve kifejezetten könnyű, mégis strapabíró kialakítást ad a gépnek. A repülő maximális sebessége 140 km/h, utazósebessége pedig mindössze 80 km/h, ami lehetővé teszi, hogy a napelemek folyamatosan töltsék az akkumulátorokat.
Domjan nem először ír történelmet a tiszta energiás közlekedésben. 2012-ben ő lett az első, aki teljesen napelemes hajóval körbehajózta a világot. Mostani célja, hogy bebizonyítsa: a repülés jövője lehet környezetbarát, és a következő generációk is élvezhetik a levegő meghódítását fosszilis energiahordozók nélkül.
A világunk lehet jobb, mint amiben ma élünk. Ezt szeretnénk megmutatni
– nyilatkozta.
A rekordrepülés adatait a Nemzetközi Repülősport Szövetség (FAI) ellenőrzi. Ha megerősítik, a SolarStratos hivatalosan is a világ legmagasabban repülő, kizárólag napenergiával működő repülőgépe lesz – egy újabb lépés a sztratoszférába vezető úton.
Nyitókép:SolarStratos
Forrás: interestingengineering