Július 1. Szerda, Annamária, Tihamér

Valószínűleg nem tudtad, de így végzed ki a növényeidet a szakértők szerint

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Köpönyeg.hu

Sokan azt gondolják, hogy a növények gondozása egyszerű. Mégis gyakran épp a megszokott lépésekbe csúszik hiba, ami a fejlődés rovására mehet. Egyetlen rossz beidegződés pedig észrevétlenül is legyengítheti a kertet és a szobanövényeket.

A növények locsolása egyszerű feladatnak tűnik, egy friss kísérlet eredményei szerint azonban a legtöbb ember teljesen rosszul öntözi a növényeit. A szakértők úgy vélik, a túl sok víz sokszor nagyobb problémát okoz, mint az időnkénti szárazság.

Könnyen el lehet rontani, pedig egy kis odafigyeléssel növényünk új életre kelhet
Könnyen el lehet rontani, pedig egy kis odafigyeléssel növényünk új életre kelhet / Fotó: encierro / Shutterstock

Sokan automatikusan minden nap locsolnak, gyakran ugyanabban az időpontban, anélkül, hogy ellenőriznék a talaj állapotát. A vizsgálat eredményei azonban azt mutatták, hogy a naponta öntözött növények gyakran kisebbek és gyengébbek lettek, mint azok, amelyeket ritkábban, de alaposabban locsoltak.

A túl gyakori öntözés kimossa a tápanyagokat a földből, oxigénhiányossá teszi a talajt, és akár gyökérrothadást is okozhat. Emellett sekély gyökérzet alakul ki, mert a növény nem kényszerül arra, hogy mélyebbre növessze a gyökereit a nedvességért. Ez különösen veszélyes lehet hosszabb száraz időszakokban.

Aszály volt, akkor locsolni kell a növényeket, nem?

A HungaroMet agrometeorológiai elemzése szerint 2026 májusának elejére az előző 90 nap csapadéka az ország nagy részén 20–70 mm-rel maradt el a sokéves átlagtól. Az április különösen száraz volt: múlt hónapban sok helyen csak 1–5 mm eső esett, és voltak térségek, ahol gyakorlatilag semmi csapadék nem hullott. Sokan emiatt az áprilisi súlyos aszály miatt kezdtek intenzív locsolásba. Az elmúlt napok csapadékosabb időjárása ugyan több helyen enyhítette a felső talajréteg kiszáradását, de a szakértők szerint ilyenkor sem szabad automatikusan folytatni a napi öntözési rutint.

A növények vízigénye ugyanis folyamatosan változik. Függ a hőmérséklettől, a páratartalomtól, a napsütéstől, sőt még a cserép méretétől is. A szakértők szerint az egyik legegyszerűbb módszer az úgynevezett „mutatóujj-teszt”: locsolás előtt érdemes 2-3 centiméter mélyen benyúlni a földbe. Ha ott még nedves a talaj, nincs szükség újabb adag vízre.

A mennyiség mellett az is fontos, hogyan öntözzük a növényt
A mennyiség mellett az is fontos, hogyan öntözzük a növényt / Fotó: Elena Medoks / Getty Images

Az vizsgálatok alapján az sem mindegy, hogyan öntözünk. A levelek felülről történő locsolása pazarló lehet, mert a víz gyorsan elpárolog, ráadásul növelheti a gombás betegségek kialakulásának esélyét. A szakértők inkább azt javasolják, hogy közvetlenül a növény tövét öntözzük, lehetőleg reggel, amikor kisebb a párolgás.

A cserepes növényeknél egyre népszerűbb az alsó öntözés is, amikor a cserepet vízzel teli tálcába állítják, így a növény alulról szívja fel a nedvességet. Ez egyenletesebb vízellátást és erősebb gyökérzetet eredményezhet.

A túlöntözés legnagyobb veszélye, hogy tünetei könnyen összekeverhetők a kiszáradással. A sárguló levelek, a lankadás, a hervadás vagy a levélhullás sokszor nem vízhiányt, hanem éppen túl sok nedvességet jeleznek. Sokan ilyenkor még több vizet adnak a növénynek, ami tovább rontja az állapotát.

5 fontos tanács a helyes öntözéshez

  • Ne rutinból locsolj, hanem ellenőrizd a talaj nedvességét. 
  • Inkább ritkábban, de alaposan öntözz. 
  • Lehetőleg reggel locsolj. 
  • A növény tövét öntözd, ne a leveleket. 
  • Esős idő után csökkentsd az öntözés gyakoriságát. 

Nyitókép: Shutterstock

forrás: Daily Mail

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!