Elképesztő dologról rántjuk le a leplet... Amikor szóba kerül a méhek világa, legtöbben a mézre, a szorgos zümmögésre vagy a színes virágok beporzására gondolunk. Pedig ezek a kicsi rovarok igazi túlélőművészek, akik olyan navigációs képességekkel rendelkeznek, amiket a legfejlettebb GPS is megirigyelhetne.
A tudomány most újabb titkukra derített fényt: a méhek akkor is pontosan tudják, merre kell repülniük, amikor az eget vastag felhők borítják, és a Nap egyáltalán nem látható. A kulcs a különleges szemükben rejlik. A mi szemünk számára az ég egyszerűen kéknek tűnik, de a méhek teljesen másképp érzékelik a világot. Számukra az égbolt olyan, mint egy rejtett térkép, tele láthatatlan jelekkel. Ezeket a jeleket, az úgynevezett polarizált fényt, mi emberek nem látjuk – a méhek azonban tökéletesen kiolvassák belőle az irányt.
A Nap fénye az atmoszférán áthaladva szétszóródik, és ettől lesz az ég kék. De a szóródásnak van egy mellékhatása: a fényhullámok rendezett mintázatban rezegnek, amit polarizációnak hívnak. Ez olyan, mintha kavicsot dobnánk a vízbe, és a fodrozódó hullámokból egy láthatatlan térkép rajzolódna ki az égen. A méhek szemében van egy speciális rész, a dorzális peremterület, ami úgy működik, mint egy beépített napszemüveg. Ez a szemrész kifejezetten az ultraibolya fény és a polarizáció érzékelésére van beállítva. Amikor a méh kirepül a kaptárból, nemcsak azt érzékeli, hogy hol fényesebb az ég, hanem a fényhullámok rezgési mintázatából is pontosan tudja, merre kell fordulnia.
A legújabb kutatások kimutatták, hogy ezek a fényérzékelő sejtek néha nem is külön dolgoznak, hanem összekapcsolódnak. Ez elsőre hibának tűnhet – miért lenne jó, ha egy sejt több helyről is jelet kapna? De valójában ez zseniális trükk: az így kapott „elmosódott” információ sokkal megbízhatóbb. Egy-egy felhő vagy fényvisszaverődés ugyanis könnyen becsaphatná a méhet, ha csak egyetlen pontra hagyatkozna. A közös jel azonban kiszűri a zavaró tényezőket, és biztos irányt mutat a rovarnak.
Gondoljunk csak bele: a mi telefonjaink GPS-je gyakran elveszti a jelet egy alagútban vagy sűrű erdőben, a méhek azonban millió éve használják a saját kis navigációs rendszerüket – hibátlanul. Ez a képesség nemcsak abban segíti őket, hogy megtalálják a legközelebbi virágmezőt, hanem abban is, hogy visszajussanak a kaptárba, ahol akár tízezernél is több társuk várja a begyűjtött nektárt. Érdekes módon a méhek szemeinek ebben a speciális részében a fényérzékenység jóval alacsonyabb, mint a többi szemterületen. Ez ellentmondásosnak tűnhet, de valójában zseniális megoldás: így nem vakítja el őket a túl erős fény, és jobban észlelik a polarizáció apró jeleit. Az „összedolgozó” sejtek pedig tovább erősítik a jelet, így a méh akkor is tudja, merre van az út, amikor mi, emberek már teljesen eltévednénk.
Ami számunkra pusztán egy zavaros, szürke égbolz, az a méheknek egy tökéletes iránytű. Ha legközelebb meglátsz egy méhet repdesni a kertben, jusson eszedbe: ő épp egy láthatatlan égi térképen navigál – olyan pontossággal, amire mi csak a legmodernebb technológiával vagyunk képesek – vagy még azzal sem.
Nyitókép:Christian Mueller / Shutterstock
Forrás: zmescience