Május 19. Vasárnap, Ivó, Milán

Miért nevezzük el a viharokat, és mi alapján kapják a nevüket?

Érdekesség
2021. december 14. 14:00
null

Talán sokszor zavaró lehet, amikor a viharokat a szakemberek a nevükön nevezik.Katrina, Diane,Agnesés a többiek azonban nem véletlenül kapnak nevet, és az is egy hosszú folyamat része, hogy mára ezeket a neveket használja a meteorológia.

Igencsak régóta, már nagyjából az 1500-as évek óta nevezik el az emberek a viharokat. Jellemzően szentek neveit használták erre a célra, és az is valószínű, hogy ennek oka, hogy adott viharok adott szentek ünnepei környékén érkeztek.

Elsőnek hivatalos nevet egy-egy viharnak Clement Wragge adott, aki ugyan Staffordshire-ben született, de Ausztráliába költözött. A neveket mitológiai alakoktól kölcsönözte a görög és a római hitvilágból. A korabeli ausztrál kormány azonban nem becsülte kellően a férfit, nem nevezte ki az új meteorológiai hivatal igazgatójává, amit az úriember zokon vett. Ennek köszönhető, hogy ebben az időszakban néhány vihar ausztrál politikusok nevét kapta.

A névválasztást később, az 1940-es évek végén az Egyesült Államok Légierejének Hurrikán Irodája vette át Miamiban. A rendszerük kezdetben az akkoriban használatos ábécé katonai használatához igazodott, vagyis a viharok nevei az Alfa, Bravo, Charlie, stb. lehetőségekből kerültek ki. Ez azonban gondot okozott a katonai információáramlásban, mivel sok egyéb esetben is ezeket a betűket használták a szövegekben, így félreérthetőek voltak az információk.

Az 50-es években kezdtek áttérni az amerikai meteorológusok a női nevek használatára, mely egyszerűsítette és könnyen követhetővé tette az információkat. Kizárólag női neveket használtak, de ez a szokás nem tartott sokáig.

Nem csak az volt vele a baj, hogy elég sértő egy pusztító vihart kizárólag női nevekkel illetni. Az emberek a kedves női nevek hallatán nem éreztek akkora félelmet. Egy 2014-es tanulmány rámutatott, hogy a női névvel illetett viharok és hurrikánok több áldozatot szedtek, mintférfi névvelilletett társaik, ami erre az okra vezethető vissza.

Így a férfinevek is bekerültek a körbe, így születhettek megAdrew, Gilbert, vagy éppenDorian(ezek egyébként mind 5-ös kategóriájú hurrikánokká fejlődtek). A névhasználatban napjainkban is történt változás. A 2020-as viharszezon rekordszámú hurrikánt generált, így a szakemberek viszonylag gyorsan kifogytak az arra az évre elfogadott nevekből. Onnantól pedig a görög ábécé betűit használták, ám ez nehezen követhetőnek bizonyult, így inkább minden évre tartalék neveket határoznak meg a szakemberek.

képek és éead kép: pixabay

félelemviharpusztításembernév