Mitől alakulnak ki egyre gyakrabban az éjszakai világító felhők?

Az elmúlt napokban már beszámoltunk a vasárnap esti éjszakai világító felhők (NLC) magyarországi megjelenéséről. Pár nap elteltével szerda reggel ismét megjelentek a „földön kívüli” hatást keltő meteorológiai képződmények, ami miatt joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mindig is ilyen gyakran lehetett ezt a jelenséget megfigyelni?

A válasz leegyszerűsítve: nem. Azonban mielőtt rátérnénk ennek a hátterére, nézzük át, hogy pontosan mi alapján alakulnak ki az éjszakai világító felhők.

Ez a típusú felhő, egy olyan optikai jelenség, amit pirkadatkor vagy szürkületkör (illetve azután/azelőtt 1-2 órával) szoktak megfigyelni. A világító felhők nem az időjárásunkat meghatározó troposzféra képződményei, hanem annál jóval feljebb, 80-90 km magasságban kell keresni a tartózkodásukat. Az ilyen magasban található porszemcsékre és mikrometeorokra kondenzálódott (kicsapódott) fagyott vízpára alkotja őket. Ezeken a vékony felhőkön még a horizont alatti nap fehér fénye visszaverődik, amely aztán a mezoszférán áthaladva kékes színt kap.

Ekkora magasságban a troposzféra felhői soha nem emelkednek fel, így csak valami különleges esemény hatására jut fel elegendő vízcsepp a termoszféra szintjére. Az első feljegyzett megfigyelés 1885-ben történt, a Krakatau vulkán kitörése után. Valószínűsíthető, hogy a kitörés elegendő energiával rendelkezett ahhoz, hogy elérje a magasabb légrétegeket és vizet juttasson a mezoszférába. Azonban manapság a felhők egyre fényesebben és gyakrabban fordulnak elő, továbbá az átlagos földrajzi szélességüktől (50°- 65°között) is egyre jobban eltérnek dél felé. Legutóbb már Olaszországból is megfigyelhető volt a jelenség.

Mi okozhatja ezt a nagymértékű változást?

Az NLC létrejöttéhez két dolog elengedhetetlen: 1, alacsony hőmérséklet a harmatponthoz viszonyítva, hogy megtörténjen a kondenzáció 2, vízgőz.

Az mezoszférában kialakuló alacsony hőmérsékletért az egyik legfontosabb üvegházhatású gázunk a felelős, a szén-dioxid. A felszín által kisugárzott hő nagy részét a szén-dioxid elnyeli (majd visszasugározza a felszín felé) és nem engedi kisugározni a világűr felé. Ez az üvegházhatás. Azonban ha ez fokozódik, egyre kevesebb hő jut fel a magasabb szintekre, ezáltal a mezoszféra hőmérséklete pedig elkezd csökkenni. Azonban a szén-dioxidon kívül egy másik gáz is aktívan részt vesz a mezoszféra hőmérsékletének csökkentésében. A halogénezett szénhidrogének (CFC gázok) ózon lebontó képességük miatt a sztratoszféra zsugorodását idézik elő, ezáltal pedig a mezoszféra hidegebbé való tételét segítik.

Második eset teljesüléséhez pedig a metán szükségeltetik. A metán a magasabb légrétegekben fotodisszociáción megy keresztül, ami annyit tesz, hogy a metán, mint vegyület más vegyületekre bomlik szét. Ennek a legfőbb mellékterméke a vízgőz.

Mindkét esetben azt mondhatjuk, hogy az ipari melléktermékek közvetett és közvetlen útján alakul át folyamatosan az éjszakai világító felhők megszokott rendszere, ami önmagában azt is jelenti, hogy maga az ember az, aki a jelenség fokozatos átalakításának fő mozgatórugója.

lead kép: vaonis.com