A mérsékeltövi ciklonok kialakulásának folyamata

Az előző részben is az alacsony nyomású rendszerekkel foglalkoztunk, viszont ott csak a kis skálájú folyamatok révén történő kialakulásokba mentünk bele részletesebben. A mostani esetben ezt tovább visszük és a nagy skálán létrejövő alacsony nyomású rendszerek kialakulásáról lesz szó.

Ebben az esetben elsőnek a polárfrontról szükséges beszélni, ami egy körülbelül 60° földrajzi szélesség környezetében mozgó tartósan jelen lévő frontálzóna (eltérő tulajdonságú légtömegek elválasztásánál használjuk), amely a sarki hideg és a szubtrópus meleg levegőt választja el egymástól. A szélességi körökhöz képest hullámosan helyezkedik el, úgynevezett „meanderező” mozgást végez.

A két eltérő légtömeg határán időnként kis hullámok keletkeznek (hurkok jelennek meg) mivel a hideg levegő dél felé, a meleg levegő pedig észak felé mozdul el.

Következő lépést már érett fázisnak nevezzük, ha az előoldalon (kifejlett) melegfrontot, a hátoldalon (kifejlett) hidegfrontot találunk, és a meteorológiai térképeken egy vagy több zárt izobár analizálható. A középpontban kialakul az alacsony nyomású központ. A ciklonnak azt a térségét, amely a hideg- és a melegfront között van meleg szektornak nevezzük.

A további fejlődésre jellemző, hogy a hidegfront gyorsabban mozog, mint a meleg, így a két front által határolt meleg szektor egyre keskenyebb lesz. Amint a hidegfront utoléri a melegfrontot a ciklon okkludálódik. Az okklúzió során, mely először a cikloncentrumban zajlik le, okklúziós front keletkezik.

A hideg- és a melegfront egyre hosszabb szakaszon okkludálódik, a ciklonközéppontot pedig a poláris hideg légtömeg veszi körül ezáltal pedig bekövetkezik a ciklon gyengülése, leépülése. A frontálzóna a ciklon területén kívül kisimul, azaz ismét stacionárius frontszakaszként analizálható. Ez a polárfront-elmélet, ami az egyik legelterjedtebb magyarázat a mérsékeltövi ciklonok fejlődésére.

Nagy skálájú képződés során a levegő mozgása más, mint a kis skálájú alacsony nyomású képződmények esetében, mivel az itt is kialakuló felszíni levegő horizontális áramlása ebben az esetben nem jut el a rendszer középpontjához. A föld forgása azt eredményezi, hogy az alacsony nyomás felé haladó levegő az északi féltekén jobbra a déli féltekén pedig balra térül el. Azt az erőt, ami ezt az eltérítést hozza létre, Coriolis erőnek nevezzük. Összességében azt mondhatjuk, hogy a levegő mozgása az ilyen nagy skálájú alacsony nyomású képződmények körül az északi féltekén az óramutató járásával ellentétesen, a déli féltekén az óramutató járásával megegyezően történik.

lead kép: nasa.gov