Május 22. Szerda, Júlia, Rita

Most a víz ingyen van

null

Kampányol a DMRV. A cél, hogy az emberek megértsék: hazánkban a csapvíz nem csak tiszta, hanem jó minőségű, és környezetbarát is. Ennek keretein belül mára 22 vendéglátóhelyen kaphatunk a kávé mellé a DMRV által biztosított poharakban ingyen csapvizet, melyet ingyenesen újra is töltenek.

Csapvízvspalackos

Hogy mi az oka a palackozott vizek térhódításának az nagy talány. Sok esetben kiderült ugyanis, hogy az olcsóbb verziók, amit nagyobb tömegek vesznek egyszerűen palackba zárt csapvizet tartalmaznak. Vagyis csak a csapot kellett volna otthon megnyitni, és már ihattunk is volna.

kép:mg.co.za

Rendelkezésünkre áll az országszerte jó minőségű csapvíz, amiért nem is keveset fizetünk, ám mi mégis újra költünk azért, hogy palackozott, szénsavmentes vizetvehessünk. Ez egyrészt pazarlás, másrészt környezetszennyezés is, hiszen a PET palackok, melyek literszám hordjuk haza a vizet, nemújrahasznosíthatóak, és a világ műanyagszennyezésének jelentős részét adják. Arról már csak csendben beszélünk, hogy a lebomlási idejük 1000 év, vagy több is lehet, addig pedig fizikaiaprózódásútján lesz belőlükmikroműanyag.

De a tisztaság...

A legtöbben a palackos víz mellett azt hozzák fel, hogy tisztább, mint a csapvíz, nincsen benne annyi, a szervezetre káros anyag. Ezzel azonban van némi gond. Bár egyes anyagok lehetséges, hogy kisebb koncentrációban vannak jelen, mások lényegesen nagyobban. Példaként: amikroműanyagokmennyisége a palackos vizekben 22x akkora, mint a csapvízben.

Azt is érdemes tudni, hogy hazánkban a csapból folyó víz egyike a leggyakrabban ellenőrzött fogyasztási cikkeinknek, vagyis számíthatunk rá, hogy annak minősége valóban jó.

kép:phys.org

Ha semmiképp sem bízunk a víz tisztaságában, még mindig előttünk van a lehetőség, hogy felforralva és visszahűtve fogyasszuk azt, vagy olyan palackos vizet igyunk, ami újratölthető, sokkal nagyobb kiszerelésű, így gazdaságosabb és lényegesenkörnyezetbarátabbis. Ez utóbbi szempont ma már kiemelt jelentőségű,ígyha csak tehetjük, kerüljük az egyetlen használat után a szemétben landoló anyagokat, legyen szó akár palackokról, akár zacskókról, vagy más csomagolóanyagokról.

lead kép:likebalaton.hu