Május 29. Szerda, Magdolna

12 új özönfaj az Európai Bizottság listáján

null

A biológiai sokszínűség megőrzése kiemelten fontos, és ez nem csak azt jelenti, hogy meg kell állítani a fajok élőhelyeinek pusztulását. Hazánkbanis gondotokoznakszúgynevezett inváziós fajok, melyek nemőshonosak, így bekerülésük után a kordában tartásuk az ember feladata.

Jönnek és jönnek

Az inváziós fajok olyan növény és állatfajok, melyek nemőshonosakaz adott területen, de behurcolják őket. Ez jellemzően az emberi tevékenységgel van összefüggésben, és a nagy felfedezések korától jellemző. Ezek a fajok alapvetően semmiben nem különböznek másoktól. Eredeti élőhelyükön ugyanúgy versenyeznek a többi lénnyel, megvannak a természetes ellenségeik is, vagyis „kordában tartja” őket a természet.

kép:kertmanufaktura.blogspot.com

Azonban az új környezetben, amibe a behurcolássalkerülnekolyan körülményekkel szembesülnek, mely szinte határtalan szaporodáshoz vezet. Ritkák, vagy teljesen hiányoznak a természetes ellenségeik, és a többi fajjal szemben sokkal jobban képesek alkalmazkodni a körülményekhez. Az erőteljes szaporodás pedig végső soron odáig fajul, hogy az őshonos állatokat is kiszorítják a területről, hiszen azok számára nem marad elegendő táplálék, vagy adott esetben ők maguk válnakvalamilyen formában az inváziós fajok áldozatává.

12 új faj

Az inváziós fajok terjeszkedésének megállítása tehát az ember feladata, így létezik is felsorolás arra nézve, melyek azok az állatok és növények, melyek kordában tartása a mi munkánk. Ilyenekkel nap, mint nap találkozhatunk, hiszen özönnövénynek számít az ecetfa, és inváziós faj a vörösfülű ékszerteknős is.

Az Európai Bizottság azonban most 12 újabb fajjal bővítette a listát, így most már ezekre is különös tekintettel kell lennünk. Köztük két emlősfaj, 1 madár és 9 növényfaj kapott helyet, olyanok, melyeket jól ismerünk, mint a közönséges selyemkóró, mely a hatályos jogszabályok szerint irtandó növény.


név

tudományos név

csoport

hazai előfordulása

aligátorfű

Alternantheraphiloxeroides

vízi növény

nem fordul elő

cingár (aprólevelű) átokhínár

Elodeanuttallii

vízi növény

 természetes környezetben megtelepedett, közepesen gyakori

felemáslevelűsüllőhínár

Myriophyllumheterophyllum

vízi növény

 természetes környezetben megtelepedett, ritka

közönséges selyemkóró

Asclepiassyriaca

szárazföldi lágyszárú

 természetes környezetben megtelepedett, gyakori

óriásrebarbara

Gunneratinctoria

szárazföldi lágyszárú

zárt tartásban fordul elő, természetes környezetben nincs ismert állománya

kaukázusi medvetalp

Heracleummantegazzianum

szárazföldi lágyszárú

 természetes környezetben megtelepedett, ritka

bíbor nebáncsvirág

Impatiensglandulifera

szárazföldi lágyszárú

 természetes környezetben megtelepedett, gyakori

japán gázlófű

Microstegiumvimineum

szárazföldi lágyszárú

nem fordul elő

tollborzfű

Pennisetumsetaceum

szárazföldi lágyszárú

zárt tartásban fordul elő, természetes környezetben nincs ismert állománya

nílusi lúd

Alopochenaegyptiacus

madár

 természetes környezetben megtelepedett, ritka

nyestkutya*

Nyctereutesprocyonoides

emlős

 természetes környezetben megtelepedett, ritka

pézsmapocok

Ondatrazibethicus

emlős

 természetes környezetben megtelepedett, gyakori


kép:zoozoo.hu

A fent említett fajok egyelőre még nem számítanak inváziós fajnak. A rendelkezés csupán 2019-ben lép hatályba, az azonban nem jelenti azt, hogy addig nem kell rájuk figyelmet fordítani, és nem kell megtenni a kellő intézkedéseket visszaszorításuk, és az őshonos állomány megóvása érdekében.

lead kép:zoozoo.hu