Október 4. Péntek, Auróra, Edvin, Edvina, Tirzusz

Mikulás hajrá: gyors és egyszerű kis ajándékok a gyerekektől a jóságos öregnek

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Nyakunkon a Mikulás, de sokan időhiány miatt maximum beszereznek egy csokit, és kész. Ezért a gyerekekben csak az marad meg, hogy a mikulás a csokis ember, és más dolgunk nincs, mint kivárni. Pedig mennyivel jobb az a kis csoki, ha készülnek is a gyerekek, és igazán, örömmel várják a nagyszakállút.

Persze ettől az időhiány nem enyhül, így most lássunk néhány nagyon gyors megoldást, amivel élménnyé lehet tenni a várakozást, és a mikulást is meg lehet lepni a kicsiknek, a nagyobbaknak, és azoknak is, akik már a konyhában is otthonosan mozognak.

A legkisebbeknek

Számukra még a vágás és a ragasztás hatalmas élmény, vagyis nem kell nagy dolgokat készíteni, csak lehessen használni az ollót és a ragasztót. A csoki mellé vegyünk az üzletben néhány papírtányért. És pár piros lapot. Otthon a lapból vágjunk egy nagy háromszöget, a tányért pedig vágjuk el a 2/3-ad részénél. A tányérra rajzoljunk szemeket és bajuszt, és ragasszuk fel a háromszögre úgy, hogy annak csúcsa legyen a mikulás sipkája, alja pedig a teste.

kép: pinterest.com

Nagyobbaknak

Akik már ügyesebbek kezelik a ragasztót, azoknak lehet egy kicsit bonyolultabb is a feladat. Ehhez a boltban vegyünk egy nagyobb ecsetet, fa vagy nemez golyócskát (ha nincs jó lesz egy gömbrágó is), és némi fehér vattát.

A vattát vágjuk csíkokra, és ragasszuk rá az ecset fém részére úgy, hogy az alsó részénél egy vékony sáv maradjon. Ide rajzoljunk két szemet, és ragasszuk fel a golyót orr gyanánt. Dekorálhatjuk az ecset szárát mintákkal is, vagy festhetjük, színezhetjük pirosra is, mintha sapka lenne (ehhez alkoholos filcet, vagy festéket érdemes szerezni).

kép: pinterest.com

Konyhára fel!

A Mikulás köztudottan édesszájú, így készíthet neki a lurkó édességet is. Ez valamivel időigényesebb, mint az előzőek, de igazán csak pár perccel. Egyszerű édes muffint süssünk, amihez keverhetünk aszalt gyümölcsöt, csokoládét, vagy bármilyen finomságot, amihez kedvünk van. Közben készítsünk tejszínkrémet (tejszínhab+cukor+zselatin), és színezzük meg piros ételfestékkel a felét (ha nem találunk, a cékla is remek megoldás lehet, de így módosul a tejszínkrém receptje). A piros krémet és a fehér krémet is töltsük zsákba. Az elkészült muffinokat hagyjuk kihűlni, majd elsőnek a piros krémmel készítsünk rájuk süveget. Ezután a fehér krémmel a süveg tetejére bojtot, aljára szegélyt, és már várhatjuk is a nagyszakállút.

lead kép: pinterest.com