Október 11. Péntek, Brigitta

Környezetbarát módszer egy válsághelyzet kezelésére? Igen!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

A fenntarthatóság egyik eleme, hogy elsősorban olyan dolgokhoz nyúlunk, ha szeretnénk valamit elérni, melyek már több ezer éve működnekés hatékonyak is. Ez pedig a mezőgazdaság egyik válsághelyzetében most meg is mutatkozik!

Túl sok a pocok

Az idén a pocokhelyzet válságossá nőtte ki magát. Ezek a rágcsálók nem csak szaporák, hanem komoly károkatis képesek okozni a terményekben. Ennek megfelelően a gazdák védekeznek is ellenük-de ez nem mindig elég.

A pocokinvázió kezelése odáig jutott, hogy a NÉBIH kénytelen volt kiadni a szükséghelyzeti engedélyt a Redentin 75 RB rágcsálóirtó használatára. Ez pedig szörnyen rossz hír-persze nem a gazdáknak, hanem a környező állatoknak. Ez a szer ugyanis bár nagyon hatékony, a gond vele az, hogy nem kizárólag a pockokra ártalmas. Sőt! Technikailag minden melegvérű állat veszélyben van!

kép:canr.msu.edu

A vadgazdálkodók felhívták rá a figyelmet, hogy a készítmény miatt különösen veszélyeztetettek az őzek és a mezei nyulak. Ez utóbbiak állománya amúgy is jelentősen lecsökkent, vagyis a méreg alkalmazása bár a pocok kérdést megoldaná, a mezei nyulaknál azonban valószínűleg jelentős károkat okozna.

Szóval akkor lássuk a fenntartható megoldást

A „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány dobta fel az ötletet a Facebook-on, hogy a pockok ellen tökéletesen lehetne védekezni a vörös vércsék segítségével. A tapasztalatok azt mutatják, hogy azoknál a mezőgazdasági területeknél, ahol ezek a madarak költőhelyre találtak, a pockok semmilyen számottevő kárt nem tudtak okozni, hiszen a ragadozó madarak egyik kedvenc táplálékául szolgálnak. A dolog szépsége pedig az, hogy ez a madárfaj elfogadja, sőt, szívesen használja a kihelyezett költőládákat is, vagyis még csak nincs is sok dolgunk, ha szeretnénk a segítségüket igénybe venni.

kép:discoverwildlife.com

Természetesen nem a vörös vércse az egyetlen ragadozómadár mely hatékonyan írtja a pockokat(de ez az egyetlen, mely közvetlen a táblák mellett fészkel, így arra a területre koncentrál, mely a mezőgazdaság számára fontos). Mellette többbagolyis szereti a pockokat, ám ezek a madarak az erdőkben élnek, így a zsákmányállataik is nagyrészt onnan kerülnek ki, nem pedig a nyílt területekről, ahol a termelés folyik.

A kezdeményezés igen sikeres lett, és más területek (az Alapítvány Székesfehérvár környékén célozta meg a gazdákat és a Kelet-Pest megyei régió is érdeklődik a lehetőség után) is csatlakoztak. Így pedig sem méregre, sem a természetbe való beavatkozásra nem lesz szükség. Ha sok a a pocok, több fiókát nevelnek a ragadozó madarak, mert sok a táplálék. Ha már kevesebb van belőlük, a következő generációban a tojások száma is kevesebb lesz. A rendszer önfenntartó és egyensúlyban van, ráadásul nincs káros hatása a természetre.

lead kép:naturalworldphotography.net