Május 6. Hétfő, Frida, Ivett

Szeles, csapadékos, hűvös hétvége közeleg

Előrejelzés
2023. augusztus 03. 18:00
null

Pénteken északon, északnyugaton erősen gomolyfelhős, máshol nagyrészt napos időre számíthatunk. Hajnalban, reggel, illetve késő délutántól várható zápor, zivatar - az északi, északnyugati tájakon. 21 és 35 fok között alakul a hőmérséklet, északnyugat felé haladva lesz hűvösebb idő.

Szombaton erősen felhős idő valószínű, keleten több napsütéssel. Eleinte csak nyugaton, később egyre többfelé alakul ki eső, zápor, zivatar. Felhőszakadás is lehet. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik. 22-25 fok köré csökken a hőmérséklet, de a Tiszántúlon melegebb lehet.

Vasárnap marad az erősen gomolyfelhős idő, csak délután a Dunántúlon szakadozik a felhőzet. Többfelé fordul elő zápor, zivatar, felhőszakadás. Erős, néhol viharos lesz az északnyugati szél. Mindössze 19 és 26 fok között alakul a hőmérséklet. Kora őszies időnk lesz.

Hétfőn felhőátvonulások várhatók a napsütés mellett, már csak elszórtan fordul elő zápor. Az északnyugati szél még mindig erős lesz. 20-25 fok várható, csak kevés helyen lesz nyári meleg.

Keddtől egyre melegebb, naposabb időre van kilátás, a hétvégére visszatérhet az igazi nyaralóidő.

(fotó: Cyclonerik)

északnyugati szélesőhétvégezápor zivatarfelhős