Május 7. Kedd, Gizella

Délutántól záporok, zivatarok

Előrejelzés
2023. július 31. 18:00
null

Kedden délelőtt még inkább csak fátyolfelhők zavarják a napsütést, majd délután északnyugat felől vastag felhők érkeznek, és egyre többfelé várható zápor, zivatar. Eleinte a déli, délutántól az északnyugati szél erősödik meg. 26 és 32 fok között alakul a hőmérésklet.

Szerdán reggelig többfelé lesz zápor, zivatar; majd nappal már sok napsütés, kevés gomolyfelhő valószínű. 24 és 29 fok közötti, mérsékelten meleg idő valószínű. A délire forduló szél néha megélénkül.

Csütörtökön estig sok napsütésre, strandidőre számíthatunk. Estétől északnyugaton azonban már kialakulhat eső, zápor, vagy zivatar. 29 és 35 fok közötti hőség várható. Estétől megerősödik az ÉNy-i szél.

Pénteken sok napsütés mellett gomolyfelhők lesznek az égen. Északnyugaton, északon már szórványosan lehet zápor, zivatar. Egyelőre 30 fok körül alakul a maximum.

Hétvégén erős lehűlésre, több helyen már őszies időre van kilátás. Az erősen felhős égből eleinte zivatarok, majd tartós esők fordulnak elő, miközben erős lesz az északi szél. A tartósan csapadékos tájakon 20 fok alatt marad a csúcsérték.

(fotó: Kállai Tivadar)

fátyolfelhőnapsütéshőméréskletzápor zivatarszél