Május 22. Szerda, Júlia, Rita

Napsütés és rétegfelhő

null

Kedden a reggeli ködfoltok feloszlása után változóan felhős lesz az ég: a Dunántúlon lesz több rétegfelhő, a Dunától keletre pedig inkább a napsütés lesz jellemző. Délnyugaton szitálás előfordulhat. Mérsékelt marad az északias szél. 4 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán reggelre ismét többfelé képződik köd, illetve ködfelhőzet, mely csak lassan szűnik meg. Napos, és tartósan rétegfelhős területek váltakoznak. A déli szél gyenge lesz. 5-10 fokos maximumok várhatók.

Csütörtökön folytatódik a nyugodt télvégi időjárás. Tartósan szürke, ködfelhős tájak és naposabb vidékek egyaránt lehetnek. A tartósan borongós részeken szitálás, ködszitálás előfordulhat. 9-10 fok körül változik a csúcsérték.

Pénteken északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan várható eső, záporeső. Délutántól egyre nagyobb területen erősödik meg az északnyugati szél. Néhol viharos lökések is lesznek. 11 fok köré enyhül a levegő.

Szombaton az erősen felhős égből főleg a nap első felében fordul elő záporeső. Délig viharos lehet az északnyugati szél. 10 fok körülli értékeket mérhetünk.

(észlelőnk fotója)