Május 30. Csütörtök, Janka, Zsanett

Igazi őszi idővel indulhat a szeptember

null

Csütörtökön, az iskolakezdés napján erősen felhős, vagy borult lesz az ég. A Dunántúlon többfelé várható eső, zápor, keleten csak néhol fordul elő kisebb csapadék. Délután a csapadéktömb délnyugatra szorul vissza. Az északnyugati, majd északkeleti szél megerősödhet. Mindössze 19 és 26 fok között alakul a hőmérséklet - igazi kora őszi időnk lesz.

Pénteken adéli és a keleti területeken erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, záporeső. Délután északnyugat felől csökken a felhőzet, de a Tiszántúlon estig lehet csapadék. Élénk lesz az északkeleti szél. 23-24 fok körüli értékeket mérhetünk.

Szombaton aTiszántúlon is csökken, majd délutántól a Dunántúlon ismét megnövekszik a felhőzet. Napközben azonban többórás napsütés várható. Késő estétől kezdődhet eső a Nyugat-Dunántúlon. Reggel 10-15, délután 22-27 fok valószínű.

Vasárnap nyugat felől mindenhol beborul az ég, és egyre több helyen várható eső, zápor. A hőmérséklet csúcsértéke csak 20-24 fok körül alakulhat, marad tehát egyelőre a kora ősz.

Hétfőn és kedden atöbbórás napsütést csak gomolyfelhők zavarják, kicsi az esély záporra. Kissé erősödik a nappali felmelegedés: délutánonként 26-27°C ígérkezik.

(észlelőnk fotója)