Május 19. Vasárnap, Ivó, Milán

Szombaton nagy eső lehet

Előrejelzés
2022. április 06. 18:00
null

Csütörtökön kora délutánig erősen felhős lesz az ég, elszórtan kisebb eső, zápor is előfordul. Délután aztán északnyugat felől csökken a felhőzet, naposra fordul az idő. Eleinte az ÉNy-i, majd a DNy-i szél erősödhet meg. 14 és 20 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken borultságig növekszik a felhőzet, és elsősorban az északi tájakon számíthatunk kisebb esőre, záporra. A DNy-i szél több helyen lesz erős. 13 és 19 fok közötti értékeket mérhetünk.

Szombaton erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, záporeső. Kiadós mennyiségű csapadék lehet. Megerősödik, majd viharossá fokozódik az ÉNy-i szél. 10 és 15 fok közé hűl a levegő.

Vasárnap atöbb helyen viharossá fokozódó ÉNy-i szél hatására csökken a felhőzet, délután kisüt a nap. Futó zápor még előfordulhat. 9-14 fok valószínű.

Hétfőn és kedden anapsütés mellett gyakran megnövekszik a felhőzet, és mindkét nap elszórtan alakul ki zápor. Az ÉNy-i szél gyakran lesz erős. 9-15 fok között változhat a maximum.

szelesviharosesőzáporborulthétvégeesőslehűlésszélfelhős