Október 11. Péntek, Brigitta

Csütörtökön hidegfront mozgatja meg a levegőt

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Szerdán nagyrészt rétegfelhős lesz az ég, illetve főleg keleten reggelre sűrűködfoltok képződnek. Kevés napsütés a Tiszántúlon lehet - a ködfoltok feloszlását követően. Estétől északnyugat felől elszórtan lehet szitálás, kisebb eső. Estig a délkeleti, estétől az északnyugati szél élénkülhet meg. 6 és 11 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön északnyugat felől - egy hidegfront hatására - fokozatosan felszakadozik a felhőzet, kevés napsütés is várható. Legtovább délkeleten lesz felhős az ég. Esetleg elvétve fordul elő záporeső. Az északnyugati szél megerősödik. A maximum 10 fok körül valószínű.

Pénteken észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan alakulhat ki kisebb eső, északkeleten esetleg havas eső. Erős lesz az északnyugati szél. Marad a 10°C körüli csúcsérték.

Hétvégén változóan felhős időre van kilátás, legalább pár órás napsütéssel. Lehetnek ugyanakkor tartósabban párás, rétegfelhős területek is. Gyakran lesz élénk az északnyugati szél. 10-13 fok köré enyhül a levegő.

(fotó: Szűcs Péter)