Október 11. Péntek, Brigitta

November meghozza a csapadékot és a lehűlést

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Csütörtökön reggelre foltokban köd képződik, mely a délelőtt folyamán mindenhol feloszlik. Ezt követően fátyolfelhők szűrte napos időre számíthatunk, eső nélkül. Néha megélénkül a délkeleti szél. Reggel -6 és +4, délután 12 és 17 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken hajnalban főleg az Alföldön képződnek ködfoltok, melyek hamar feloszlanak. Ezután ismét többórás napsütés várható, fátyolfelhőkkel. A délkeleti szél már nagy területen élénkül meg, néhol erős lökések is lehetnek. Reggel 2, délután 16 fok körüli értékeket mérhetünk.

Szombaton többórás napsütésre van kilátás, reggel főleg a délnyugati határszélen lesznek ködfoltok. Kellemes őszi idő várható 13-19 fokos maximumokkal. A délkeleti szél még élénk lesz.

Vasárnap reggelre már nagyobb területen képződik köd, rétegfelhőzet, illetve napközben egyre vastagabb fátyolfelhők érkeznek. Estig eső még nem lesz. 16 fok körül valószínű a csúcsérték.

Hétfőn, mindenszentek napján erősen felhős, vagy borult lesz az ég;és délelőtt még csak elszórtan, délután már több helyen várható eső. 11-14 fok közé csökken a hőmérséklet a csapadékos idő hatására.

(fotó: Cyclonerik)