Október 11. Péntek, Brigitta

Kellemes őszi hétvége

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Szombaton reggelre főleg a délnyugati határszélen és az Alföldön képződik köd, mely a délelőtt folyamán feloszlik. Ezek után ragyogó napsütésre, kellemes őszi időre számíthatunk. A délkeleti szél több helyen megélénkül. 13-17 fok körül alakul a csúcshőmérséklet.

Vasárnap hajnalban már több helyen képződhet köd, illetve ködfelhőzet, de ezek ismét hamar megszűnnek. Délután már sok napsütés várható, csapadék nélkül. 16-17 fok körüli maximumok lehetnek.

Hétfőn eleinte változóan felhős lesz az ég, majd délnyugat, nyugat felől egyre több felhő érkezik, és estére beborul az ég. Inkább csak estétől lehet eső a nyugati területeken. 11-16 fok körüli értékeket mérhetünk.

Kedden erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és sokfelé várható (kiadós) eső, záporeső. Délután nyugat felől csökken a felhőzet, estefelé még a nap is előbukkanhat a Nyugat-Dunántúlon. Többfelé megerősödik az északnyugati szél. 10-12 fok köré esik vissza a hőmérséklet.

Szerdán anap első felében változóan felhős lesz az ég, majd délutántól újabb felhősödés kezdődik, de estig még nem lesz eső. A délkeleti szél sokfelé lesz élénk. 15 fok körül valószínű a csúcsérték.

(észlelőnk korábbi fotója)