Október 14. Hétfő, Helén

Húsvét végéig tart a tavaszi meleg

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Nagyszombaton fátyol-és gomolyfelhők zavarják a kellemes tavaszi napsütést, eső nem lesz. A változó irányú szél gyenge marad, front sem lesz felettünk. 17 és 22 fok között alakul a hőmérséklet.

Húsvétvasárnap változó felhőzet mellett többórás napsütésre számíthatunk. Csapadék nem alakul ki. A déli, majd a délkeleti szél fokozatosan megélénkül. Reggel 6, délután 21°C körüli értékeket mérhetünk.

Húsvéthétfőn napközben egyre jobban megnövekszik a felhőzet, de csapadék inkább csak késő estétől az északi tájakon fordulhat elő. Napközben a délnyugati, estétől az északnyugati szél erősödik meg. 20-24 fokos csúcsérték valószínű.

Kedden a nap első felében szórványosan fordul elő eső, zápor, majd a déli óráktól észak felől csökken a felhőzet, és délután már csak egy-egy futó zápor, vagy hózápor alakul ki. 10-12 fok köré esik vissza a hőmérséklet.

Szerdán sok napsütés, kevés felhő ígérkezik, csapadék nem lesz. Reggel országszerte lehet gyenge fagy, délutánra 13 fok köré melegszik a levegő.

(fotó: Gyányi Klaudia)